A vonatok indítása alkalmából Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára fölhívta a figyelmet Magyarország tranzitszerepére, ennek előnyeit - mint fogalmazott - a közlekedési hálózat és a logisztikai infrastruktúra fejlesztésével lehet kiaknázni. A kedvező földrajzi fekvés az Európa és a Távol-kelet közötti hatalmas áruforgalom szempontjából is előnyös adottság - tette hozzá. Mosóczi László kiemelte, hogy az áruk gyors, olcsó és nagy tömegű szállítása a magyar vállalatok versenyképességét erősíti, a további bővülés érdekében pedig a logisztikai szolgáltatások fejlesztését szorgalmazta. A szállítás és raktározás részesedése a munkahelyteremtésben az egészségügyével vagy az építőiparéval azonos, a magyar GDP-hez pedig 2 ezer milliárd forinttal járulnak hozzá évente, ezzel az összes ágazat közül az ötödik legjelentősebb teljesítményt érik el - mondta.
Felidézte, hogy a Kínába irányuló magyar kivitel tavaly csaknem 2,25 milliárd dollárral rekordot döntött, az élelmiszerexport pedig több mint másfélszeresére nőtt 2015-höz képest. Az első nyolc hónap adatai szerint újabb - több területen ismét kétszámjegyű - bővülés következhet - közölte. A helyettes államtitkár szerint a keleti nyitás sikerét mutatja az is, hogy a tavalyi adatok alapján a Kínai Népköztársaság Magyarország tizedik legfontosabb kereskedelmi partnere, az Európán kívüli országok között pedig az első helyen áll.
A rendezvényen Hunan tartomány kereskedelmi hivatalának főigazgatója, Csen Hsziang-csün fontos lépésnek nevezte a vonatok indítását a Selyemút által érintett országok hatékony összekötése, a gazdasági kapcsolatok fejlődése szempontjából, a fordított irányú fuvarozás megkezdése - mint mondta - a kínai tartomány és Magyarország kapcsolatait is erősíti.
Erik Regter, a Rail Cargo Austria igazgatósági tagja kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése érdekében nemzetközi összefogást és új utak építését, valamint a vasúti szolgáltatások színvonalának javítását sürgette. Közölte, hogy több kínai vasúttársasággal az elmúlt hetekben is tárgyaltak a menetidő lerövidítésének lehetőségeiről. Erik Regter történelmi pillanatnak nevezte, hogy Budapestről egyszerre indult el a tengeri és a szárazföldi áruszállítás Kínába.
Magyarország újabb termékeket exportálna Kínába
Magyarország bővítené a Kínába irányuló agrárexport termékeinek körét, ennek részeként Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter és a Kínai Minőségellenőrzési és Karantén Hivatal (AQSIQ) vezetője, Cse Su-ping miniszter aláírta a magyar kukorica kivitelét lehetővé tevő dokumentumot, amely megalapozza a jó minőségű kukorica Kínába szállítását - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.
A kínai partner átnyújtotta a cseresznye-export engedélyezéséhez szükséges kérdéssort is, és ígéretet tett a madárinfluenzával kapcsolatos értékelési folyamat felgyorsítására.
A közlemény szerint Fazekas Sándor a Kínai Minőségellenőrzési és Karantén Hivatal vezetőjével folytatott találkozóján kiemelte: Magyarország az elmúlt öt évben megtízszerezte mezőgazdasági kivitelét Kínába és a kormány arra törekszik, hogy újabb termékek számára szerezze meg a piacra jutás lehetőségét.
Az agrártárca vezetője jelezte partnerének, hogy Magyarország az e-kereskedelem és logisztika, valamint a beszerzési-értékesítési láncok területén is kész együttműködni Kínával. Cse Su-ping pedig arról számolt be, hogy a magyar termékekkel jó tapasztalataik vannak, lehetőséget látnak az importált árukör bővítésére.

