A NAV közleménye szerint a hivatal munkatársai a 14-es számú főútvonalon Győr térségében ellenőriztek egy magyar tehergépjárművet, amely okmányai szerint Szlovákia és Magyarország között szállított gyűjtőárut. A pénzügyőrök a rakomány felnyitása mellett döntöttek, amelynek eredményeként kartondobozokban mintegy 30 ezer darab hamis Adidas és Gucci márkajelzéssel ellátott napszemüveget találtak.
A szakértők szerint a hamisítványok az eredeti termékre hasonlító, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas cikkek voltak.
A védjegyoltalom alá eső árukról igazolást a járművezető nem tudott bemutatni, ezért a NAV munkatársai a 136,5 millió forint értékű szállítmányt lefoglalták, majd áru hamis megjelölése bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást kezdeményeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozóinál.

