Zamaróczy Ádám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Vodkagyártással a környezetért

Negatív szén-dioxid-kibocsátással járó módszerrel állít elő vodkát egy Air Co. nevű cég.

Az ital gyártása állítólag palackonként fél kiló üvegházhatású-gázt von ki a levegőből. Sőt, a procedúra során némi oxigén is felszabadul.

A vodka gyakorlatilag szén-dioxidból és vízből készül.

Az Air Co. technológiája napenergiától hajtva először vízben a hidrogént és az oxigént elválasztja egymástól. A vállalat ezután a hidrogént a saját brooklyni (New York) székhelyéhez közel eső gyárak által „kilehelt” szén-dioxiddal kölcsönhatásba lépteti, és így etanolt (alkoholt), illetve vizet hoz létre. Utolsó lépésként a vizet desztillálják, és így nem marad más hátra, mint szesz. Ahogy azt már említettük, az eljárás melléktermékeként oxigén is keletkezik. További pozitívum, hogy a gabona alapú, hagyományos vodkagyártással szemben az új technológiával nem képződik semmiféle hulladék.

Ugyan a gyártó a vodka előállítási költségéről nem árult el semmit, az ital kiskereskedelmi ára azt sejteti, hogy magas. Egyetlen 7,5 deciliteres palack 65 dollárba (kb. 20 000 forintba) kerül.