Idén 5. alkalommal került kiírásra az „iskolatáska pályázat”, ami messze túlmutat egy-egy iskolatáska eljuttatását.
„Úgy gondoljuk, hogy egy társadalmi célú program sok eleme közül a legfontosabbak közé
tartozik, hogy tömegeket mozgasson meg, elgondolkodtasson, és egymás felé fordítva alakítsa a közösségek erejét. Tegye ezt úgy, hogy nem alkalomszerűen jelenik meg, hanem hosszú távon nyújtson biztonságos hátteret. Mindehhez nem feltétlenül szükséges az, hogy nagyban gondolkodjunk, hiszen sok esetben a nagy célok inkább elbátortalanítanak,
eltávolodunk tőlük. Apróbb lépésekkel ugyanakkor szépen, fokozatosan kerülünk egymáshoz közel” – kommentálta a pályázatot Nagy Györgyi, a Köszönjük, Sió! Program felelőse.
A Sió-Eckes eredeti, és azóta is változatlan célja a Köszönjük, Sió! Programmal az volt, hogy olyan helyen és úgy segítsen, hogy azzal egy „egyszerű és egyszeri” adománynál többet adhasson: hozzájáruljon a biztonságos
fejlődés lehetőségének megteremtéséhez a Program által érintett gyermekek és közösségek számára.
Mára több száz magyarországi intézményben várják a Program pályázati kiírását, szülők és pedagógusok tudják és remélik, hogy erre a segítségre számíthatnak, évről-évre.
Miben segítünk? Olyan gyermekek iskolakezdésében veszünk részt, akik szorgalmasan állnak helyt a tanév minden napján függetlenül attól, hogy éppen milyen hatások érik családjukat. Összefogjuk a közösségeket, támogatjuk a pedagógusok integráló munkáját, lehetőséget adunk arra, hogy közösen gondolkodjunk és megérezhessük az egymásért végzett munka örömét.
Miből áll a Köszönjük, Sió! Program?
A Programnak 2 része van. A pedagógusok elkészítik az intézmény pályázatát. Ennek a pályázatnak szerves részét képezi minimum 25 gyermekrajz, melyet nem rászoruló gyermekek készítenek azt követően, hogy iskolai foglalkozás keretében beszélgettek arról, hogy hogyan segíthetünk társainknak. Ezek a rajzok, függetlenül az adományoktól, külön versenyen vesznek részt. A rajzversenyben fontos szerepet kap a közösségek további összefogása, hiszen az intézmények környezetét mozgósítani kell az online szavazatokért.
„A Köszönjük, Sió! Program fennmaradásának egyik legfontosabb oka, hogy évről-évre új
intézmények regisztrálnak a pályázatra, a visszatérő pályázók körében pedig jó a megítélése. Az elmúlt évek során összesen 540 magyarországi intézmény pályázott sikeresen a Programban, és bízunk abban, hogy számuk 2012-ben továbbnövekedik. Örömünkre szolgál, hogy olyan Programot hoztunk létre, ami értéket teremt mindazok életében, akik részesei lehetnek” – emelte ki Fazekas Endre, a Sió-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója.
A Program pályázat készítési szakasza jelenleg is zajlik, amiről a www.koszonjuksio.hu oldalon, valamint a Köszönjük, Sió! Program Facebook és iwiw oldalain olvashatnak.

