Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
50 millió forinttal támogat civil programokat a dm

A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet – jelentette be a cég szerdán. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot ír ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak majd, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.

A közlemény szerint jelenkor kihívásai sokakban erősíthetik azt az érzést, hogy a jövő alakulására kevés ráhatásuk van. Erre reagál a drogéria egy nemzetközi, 12 dm-országban megvalósuló kezdeményezéssel: az Együtt a jövőért program a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet, pozitív egyéni példákkal inspirál másokat is önkéntes cselekvésre, illetve pályázati programmal támogat civil projekteket.

A dm kezdeményezése két szálon fut: egyrészt önkéntes munkán és társadalmi elköteleződésen alapuló történetek megmutatására hívják az egyéneket, másrészt anyagi támogatást biztosító pályázatot írnak ki közhasznú civil szervezeteknek.

A témaválasztás nem előzmények nélküli, a dm-nél az önkéntes munkának régi hagyománya van: a kollégáknak már több mint 10 éve lehetőségük van arra, hogy egy-egy munkanapjukat önkéntes munkával töltsék valamely általuk választott civil szervezetnél.

Egyéni pozitív példákkal inspirálnak

Az egyéneknek szóló felhívással a dm személyes kezdeményezéseket, pozitív példákat keres, amelyek megmutatják, hogyan tehetünk a jövő pozitív alakításáért a közvetlen környezetünkben, a saját hatókörünkben, önkéntes alapon. A résztvevők egy nyereményjátékban is részt vesznek ezzel.

Az egyéni cselekvések bemutatása mellett a dm pályázatot hirdet magyarországi közhasznú jogállással rendelkező civil szervezetek számára olyan projektek támogatására, amelyek aktuális társadalmi és/vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára a bekapcsolódást önkéntes munkával.

A pályázat kiírója összesen 50 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatást oszt szét három kategóriában, minimum 3, maximum 12 nyertes pályázó között. A pályázatokat a dm mellett a pályázat lebonyolítója, a Civil Impact Nonprofit Kft., illetve egy háromtagú zsűri bírálja el. A zsűri tagjaként Vecsei H. Miklós színész, a POKET közösség alapítója, Al Ghaoui Hesna író, újságíró és Litkai Gergely humorista, a környezeti ügyek elkötelezett szószólója segíti a pályázatok értékelését.

A pályázat három kategóriában szeretne előre mutató kezdeményezéseket támogatni. Az első kategóriában a kapcsolódó közösségeket segítő kezdeményezéseket várják, amelyek közösségek együttműködéseinek erősítésére, szolidaritásra fektetnek hangsúlyt. A második kategóriában elsősorban az esélyteremtést és társadalmi párbeszédet segítő projekteket várnak, amelyek erősítik az integrációt és esélyegyenlőséget, vagy támogatják az előítéletektől mentes gondolkodást. A harmadik kategóriában azokra a kezdeményezésekre fókuszálnak, amelyek a környezeti válság különböző területein jelentkező kihívásokra reagálnak, és bemutatják, hogy saját hatókörükben az egyének milyen konkrét lépéseket tehetnek.

A pályázatra 2026. július 17-ig lehet jelentkezni A részletes pályázati kiírás és a jelentkezés részletei itt érhetők el
 

Borítókép: dm