Járai Zsigmond a jelentős kockázatok között említette a nemzetközi környezetet, az eurózóna ideinél várhatóan alacsonyabb növekedését és a német gazdaság várhatóan kisebb GDP-bővülését.
Járai azt is közölte: az is kockázatot hordoz, hogy az adóbevételek lehet, hogy a tervezetthez képest kisebbek lesznek. Ezért a KT azt javasolta, esetleg az eddigiekhez képest más adók bevezetésén is el lehetne gondolkodnia a kormánynak.
Tarthatónak ítélte az államháztartás 2,5 százalékos jövő évi hiányát a KT, de jelentős erőfeszítésekkel.
A KT már áldását adta a költségvetésre. Az elfogadó határozatot 2:1 arányban fogadta el a testület, Simor András jegybankelnök nemmel szavazott, mivel az MNB, a kormányénál alacsonyabb GDP növekedését és magasabb
infláció előrejelzését tartja reálisnak.
Járai Zsigmond szerint a Magyar Nemzeti Bank idei várhatóan 120 milliárd forintos vesztéségéből adódó, mintegy 95 milliárd forintos tartalékfeltöltési kötelezettséget idén kellene rendeznie a kormánynak.
A Költségvetési Tanács elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: ha jövőre teljesíti a kormány a tartalékfeltöltést, az a tervezett jövő évi államháztartási hiányt 0,3 százalékkal emelheti meg.

Becsült olvasási idő: 1 perc
A Költségvetési Tanács más adók bevezetését sem zárja ki
A Költségvetési Tanács egyetértett a kormány jövő évi költségvetési tervezetével, de az jelentős kockázatokat hordoz – mondta Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke.
