hero

Forrás:

Store Insider

Rovat:

Fogyasztó
Becsült olvasási idő: 2 perc
A strandidőnek vége, de jó volt az idei fagylaltszezon

Vége a strandidőnek, ezért a balatoni fagylaltosok összegezték az idei szezont. Sokan 15-20 %-al nagyobb forgalmat bonyolítottak, mint tavaly.

Idén például összesen 15.000 gombócot adtak el a Balaton Fagyijából, ami annak bizonyítéka, hogy a korábban megszervezett fagyis verseny nem csak a szakmát, de a balatoni turistákat is megmozgatta - összegezte a 2024-es fagylaltszezont Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.

Fekete Tamás szerint mára a fagylalt komoly turisztikai vonzerő lett a balatoni régióban. Mint mondta: az idén májusban megrendezett Balaton Fagyija versenynek nagyobb sajtóvisszhangja volt, mint mondjuk a füredi Anna-bálnak vagy a Kékszalag versenynek. A megmérettetésről több mint száz cikk, rádiós és híradós tudósítás jelent meg a május  - augusztusi időszakban. Ennek hatása a fagylaltozók nyári forgalmán is lemérhető volt.

Több mint 15 %-al nőtt a forgalom

Az idei  verseny győztese a balatongyöröki Promenád Kávéház fagylaltmestere, Vadócz Jenő lett a Balatoni mámor nevű fagylaltkreációval, ami egy vörösboros, fügével ízesített diófagylalt. Ebből 15 000 gombócot adtak el. „Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk az új ízzel kapcsolatban, a szakmabeliek is dicsérték. Természetesen egész nyáron a pultban volt, és amíg az időjárás engedi, ősszel is találkozhatnak vele a vendégeink, mert kimagaslóan magas rá a kereslet."

„Az, hogy a régiós megmérettetést megnyertük, és utána az Év Fagylaltja versenyen ezüstérmesek lettünk, a forgalmon is meglátszik. Májusban például 20%-os emelkedést értünk el, a versenyeredmények tehát visszhangra leltek. Összességében elmondhatom, hogy idén taroltunk a Balatoni mámorral.”

A balatonfüredi Bagaméri fagylaltozó Fűszeres nyári este nevű fagylaltja különdíjas lett a Balaton Fagyija versenyen Márton Sándor fagylaltmester megerősítette, hogy náluk is több fogyott az új ízből. „Keresték a vendégek, természetesen minden nap kint van a pultban, nem lehet kihagyni. Volt olyan nap, hogy 4-5 tégellyel is eladtunk belőle, ami nagyjából 20 kg-t jelent, de hétvégén még ennél is többen keresték. Kijelenthetjük, hogy kiemelkedően több gombóc fogyott belőle, és remélem a tendencia megmarad, hiszen októberig 15-ig nyitva leszünk.”

Fekete Tamás és Vadócz Jenő

A másik különdíjas a balatonmáriafürdői Pingvin fagyizó és cukrászda CsuDIjÓ nevű, ugyancsak diós fagyija lett. Wilheim Dávid elmondta, hogy náluk is nyerő íz volt az újdonság, főleg a verseny utáni hetekben. „Volt visszhangja a különdíjnak, sokan csak ezért kóstolták meg a fagyit. Idén összességében is több fagylalt fogyott, de ez nyilván a forró nyári időjárásnak is betudható. Balatonmária amúgy is a fagylalt Mekkája, hisz itt van a Florida és a Vitorlás fagyizó is, és nekünk is több díjunk van: 2019 óta nem volt olyan év, hogy valamilyen versenyen ne értünk volna el kimagasló eredményt.”

A harmadik különdíjas egy teljesen új nevező lett a Balaton Fagyija versenyen. A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Pesztós ricotta zamatos fügével fagylaltja is nagy sikert aratott a vendégek körében. Hakkel Zsófia büszke arra, hogy náluk is bőven fogyott az új ízből. „Naponta 4-5 kilót mi is eladtunk, a nyári hétvégén többet is…" A fagylaltozók tulajdonosai szerint, a szeptemberi hétvégéken is hatalmas lesz a fagylaltok iránt az érdeklődés, ha olyan nagy nem is, mint mondjuk augusztusban, de a júniusi eladási adatokat hozhatják majd most is a finomságok.