A szendvicseket kínáló Subway gyorsétteremlánc bejelentette, hogy eltávolítja az egyik mesterséges adalékanyagát a kenyereiből, amiket csak Amerikában használ.
A bejelentés akkor érkezettt, amikor az egyik népszerű blogger petíciót indított a héten arra kérve a gyorsétteremláncot, hogy hagyják abba a fehérítő anyagként használt azodikarbonamid nevű adalék használatát. A Subway szószivője elmondta, hogy ez a változtatás már a petíció megjelenése előtt folyamatban volt, de arról nem nyilatkoztak, hogy mikor kezdték el leállítani az adalékanyag kenyerekbe való adagolását, vagy hogy mikor fejeződik be a folyamat.
A blogger nem csupán a Subway-t célozta meg ezzel a petícióval, hanem más élelmiszereket kínáló cégeket is, azonban azért emelte ki a szendvicseket kínáló láncot, mert a cég köztudottan egészséges ételeket áruló gyorsétteremként hirdeti magát.
Mivel manapság az emberek egyre nagyobb figyelmet szentelnek arra, hogy mit esznek, ezért a cégek is igyekeznek természetesként és egészségesként aposztrofálni termékeiket. Az egészségtudatos emberek által megkérdőjelezett adalékanyagok eltávolítása az egyes élelmiszerekből így nagy nyomást jelent a számukra, főleg, hogy az interneten keresztül ma már akár az egész világgal megoszthatják a fogyasztók tapasztalataikat és kételyeiket.

Becsült olvasási idő: 1 perc
A Subway eltávolítja kenyereiből az egyik adalékanyagát
Egy blogger petíciójára reagált a szendvicslánc.
