hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 0 perc
A szemetelés ellen indított kampányt a norvégiai McDonald's
A cég többféle felületen próbálja rávenni a fogyasztókat, hogy pontosan oda dobják a hulladékokat, ahova azok valók.

A cég a Nord DDB-vel, az OMD-vel és a WergelandApenes ügynökségekkel közösen több fronton is szemét kidobására figyelmeztet hirdetésein. Az egyik látványos eleme a kampánynak, hogy néhány kültéri, megállókban elhelyezett hirdetésen a logó M betűjének egyik szára a közeli szemetesre mutat.

A McDonald's fogyasztói ezen kívül a tálcákon elhelyezett papíron és más hirdetéseken is olyan fotósorozattal találkozhatnak, ahol magányos mekis csomagolások hevernek a természetben vagy az utcán.

Tévében pedig egy, az Amerikai szépség című filmet idéző jelenet fut, ahol egy mekis zacskót fúj a szél - egészen addig, míg valaki ki nem dobja azt a kukába.