Becsült olvasási idő: 1 perc
Alapvetően nincs gond a magyar paprikával

A Greenpeace Magyarország Egyesület egy étkezési paprika tétel miatt kereste meg a közelmúltban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt. A Nébih közölte, hogy nem engedélyezett hatóanyagot talált a környezetvédelmi szervezet által kifogásolt étkezési paprikában. A vizsgálati eredmények alapján az érintett tételek forgalomba hozatalát megtiltották, és a hatósági eljárást indítottak – hangzott el az M1 Ma reggel cím műsorában.

Jordán László, a Nébih növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettese elmondta: egyik hatóanyag sem engedélyezett, ha bármelyiket már ki lehet mutatni, akkor az áru nem hozható forgalomba.

A szóban forgó növényvédőszer illegálisan került be Magyarországra, azt az egész Európai Unióban tilos használni. A diklórfoszt nem lehetett kimutatni, a klórfenapir nyomokban volt, de alatta van annak a mennyiségnek, ami káros lehet – árulta el a szakember.

Első körben az a legfontosabb, hogy az áruból ne legyen kinn a piacon, de azt is vizsgálják majd, hogy a tiltott növényvédőszert ki hozta be az országba – tette hozzá. Itt felmerül az a kérdés, hogy miért kellett hozzányúlni egy illegális technológiához? – vetette fel a szakember, aki szerint vagy azért, mert az olcsóbb, mint a hagyományos növényvédőszerek, vagy azért, mert több „problémát lefed”.

Megemlítette: az elmúlt négy évben 747 paprikamintát vizsgáltak, és mindössze 5 esetben merült fel probléma.