Amikor egyes élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma mennyiségben csökken, felértékelődik az export jelentősége. Ez is magyarázhatja, hogy idén a hazai élelmiszergyártó cégek a szokásosnál korábban érdeklődtek a kiállítási lehetőségek iránt az október 10-14. között sorra kerülő kölni Anugán – olvasható a Marketinginfo.hu-n..
Az idei legnagyobb európai élelmiszer szakvásárra április közepéig 43 magyarországi vállalat jelezte, hogy szeretne kiállítani, tájékoztatja a Marketinginfót Kakuk Márta, a kölni vásár magyarországi képviselője:
„Az Agrármarketing Centrum idén is támogatja a kiállító vállalatok stand- és installációs költségeit teljes egészében, illetve 50 százalékban. A helyfoglalásokról javában zajlanak az egyeztetések. Már látszik, hogy a legtöbb magyarországi cég ezúttal is a konzervek és szárazáruk szektorába jelentkezik. A kiállítók eddigi érdeklődése alapján várhatóan idén is 100 országból 6 ezernél több vállalat állít ki a világ idei legnagyobb élelmiszer szakvásárán, a kölni Anugán" - mondja Kakuk Márta. Ahogyan a legutóbbi években, úgy most is a hús- és tejipari szektor lesz a legmozgalmasabb a sok tízezer kül- és belföldi látogató számára.
A Rajna parti vásárközpontban folytatják a jól bevált koncepciót: „10 szakvásár egy tető alatt”. A programból Kakuk Márta felhívja a figyelmet az „Italok trendfórumára”, ahol a szakemberek négy különböző rendezvényen vitatják meg a piacok várható alakulását.
Különösen sok innováció várható az Anuga kenyér és sütőipar, valamint a forró italok szekciójában.
elelmiszer.hu

