hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Az innováció most is segít üzletén – a Laurel megmutatja, hogyan!
Golfpálya simaságú terepek helyett buckasízés következik.

„Ennyire nehéz még sosem volt a helyzet.” Akik elég régóta vannak a kiskereskedelem világában, már sokszor hallhattak ehhez hasonló mondatokat, mostanság pedig talán még többször. Pedig, ha hinni lehet a frissen napvilágot látó prognózisoknak, akkor a közelmúlt kihívásai „golfpálya-simaságú” terepnek számítottak, és a „buckasízés” csak most kezdődik. 

A retailinformatika vezető hazai vállalata, a Laurel csaknem három évtizedes fennállása során sokakat átvezetett már a legkeményebb „pályákon” is, és most is kész hathatós megoldásokat nyújtani ügyfeleinek. Ebből kaphat ízelítőt az, aki május 31-én ellátogat a 9. Laurel Retail Konferenciára!

Mielőtt a bevezetőt olvasva bárki azt mondaná, hogy az ördögöt festjük a falra, sajnos a realitás szerint az „ördög” jön magától, többek közt élelmiszerhiány és brutális mértékű áremelkedések képében, ahogy arra mások mellett nemrég a Világbank elnöke is figyelmeztetett. Most már nem az a kérdés, hogy fel kell-e készülni egy válságra, hanem az, hogyan? 

„Annak, aki stabilizálni akarja az üzletmenetét, minden eddiginél radikálisabban kell foglalkoznia a hatékonysággal. Újfajta szemlélet kell szervezeti, működési szinten, emellett a legkorszerűbb technológiákra van szükség, mert a közeljövőben ez jelentheti a fennmaradás zálogát. Ha igaznak bizonyulnak a gazdasági jóslatok, akkor a környezet talán nem ad lehetőséget a növekedésre, de arra nagyon is, hogy a »tortaszeletünket« növeljük, azaz idővel sokkal jobb pozícióból vágjunk neki a fellendülési szakasznak” – fejtegette Bessenyei István, a Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője. 

Az innovációival egyre nagyobb nemzetközi hírnévre is szert tevő vállalat vezetője által felvázolt stratégiát a múlt tapasztalatai már igazolták is. A McKinsey & Company nemzetközi tanácsadó cég elemzést készített a 2008-ban kirobbant válság tanulságairól, amelyben azt találták: a krízis idején az innovációba fektető cégek jelentősen sikeresebbek voltak a piac egészénél. Már az is figyelemre méltó, hogy a beruházni kész cégek a válság évei alatt 10%-kal magasabb piaci kapitalizációs mutatót produkáltak, mint az átlag, de még többet mond, hogy 2010 után, mikor már felfelé íveltek a grafikonok, ugyanezek az innovatív cégek már 30%-kal teljesítettek felül a piac többi szereplőjéhez képest.


A „recept” tehát adott, ahogy a „hozzávalók” is: a Laurel megalkotta, és folyamatosan fejleszti azokat az immár 10 országban használt megoldásait, amelyekkel a kereskedelmi szektor szereplői jelentős versenyelőnyre tehetnek szert. A munkaerő megtakarításában, a működési költségek lefaragásában és a bevételek maximalizálásában is élen járó technológiákat soha nem látott komplexitásban és részletességgel ismerhetik meg a 9. Laurel Retail Konferencia résztvevői. A május 31-én az Aquaworld Resort Budapestben sorra kerülő, az ágazat legaktuálisabb témáit nívós előadók tolmácsolásában körüljáró eseményre a retailkonferencia.hu weboldalon keresztül lehet regisztrálni.

„A kiskereskedelemben is olyan korszakba léptünk, amikor egész egyszerűen már nincs idő óvatosan fejlődni. Azonnal meghozott, határozott döntésekre van szükség, valamint egy partnerre, aki biztosítja, hogy a megtett lépéseinkkel valóban a jó irányba haladjunk. A Laurelnél készek vagyunk együtt gondolkodni az innovációra nyitott ügyfeleinkkel, és a legkorszerűbb, folyamatosan bizonyító, a világ bármely pontján versenyképes megoldásokat biztosítani számukra. Aki eljön a konferenciánkra, erről a saját szemével is meggyőződhet” – zárta gondolatait Bessenyei István.