Interjút közölt a Napi.hu az online árfigyelő rendszer jótékony hatásairól Rigó Csaba Balázzsal a GVH elnökével. Ebben a GVH elnöke elmondta, hogy óriási az érdeklődés a július elsején indult online árfigyelő iránt és ez nem csupán a fogyasztói oldalon igaz, mivel a kiskereskedelmi láncok is felkészültek a rendszer indulására akcióikkal, árengedményeikkel. A GVH elnöke rámutatott: a versenyre gyakorolt kedvező hatást már most jól jelzi, hogy az üzletláncok napi árazásra tértek át annak érdekében, hogy lépést tudjanak tartani a konkurencia alacsonyabb áraival. A rendszer már az első napokban csökkentette a tej, a tojás vagy a kenyér árát.
Az elnök szerint volt olyan kiskereskedelmi lánc, amely kimondottan az árfigyelő indulásával összehangolva csökkentette több mint száz terméke árát. “Kimondható, hogy az árfigyelő már néhány hét után hozzájárult az infláció csökkentéséhez” - fogalmazott.

Hozzátette azt is: látható az, hogy a hazai élelmiszerárak emelkedésének hátterében elsősorban nem a kiskereskedelmi árszabás, hanem leginkább a termelési inputköltségek, kiemelten a takarmány, a műtrágya és az energia árának növekedése állt.
Feldolgozói szinten a költségek és a kimeneti árak nagyjából együtt mozogtak. Kiskereskedelmi szinten 2022-ben összességében profitcsökkenés volt tapasztalható, tavaly a kereskedők profitszintje csak néhány termék esetében növekedett, illetve az egyes piaci szereplők között is voltak eltérések.
Fontos, hogy versenyjogi szempontból – hacsak nincs az adott piacon erőfölényes szereplő – nem létezik „szükséges”, vagy „szükségesnél nagyobb”, vagy „szükségesnél kisebb” drágulás, hiszen minden szereplő szabadon, tetszőleges magasságban határozhatja meg az árait.
“Az élénkebb piaci verseny azonban mindenképpen hasznos, hiszen az ilyen piacok szereplői alacsonyabb árszintekre késztetik egymást, így a versenyt torzító vagy korlátozó tényezők kiiktatása az imént elmondott javaslatok segítségével, előbb-utóbb árcsökkenéshez vezet a piacokon” - mondta el Rigó Csaba Balázs.
Az online árfigyelő rendszer pozitív és hathatós lépés a kormány részéről, ugyanakkor a magyar tulajdonú üzletek és kisebb vegyesboltok nem fogják bírni a tempót - reagált lapunk megkeresésére Raskó György közgazdász, élelmiszeripari szakember.

A kisebb magyar üzleteknek tovább fog csökkenni a piaci részesedésük, valószínűsíthetően ki fognak esni a versenyből. Bár a kereslet növelése és az infláció szempontjából van hatása van az árfigyelőnek, ám az életszínvonal akkorát zuhant itthon, hogy nincs elegendő vásárlóerő - fogalmazott.
Ugyanakkor augusztus elsejével megszűnik az árstop, ennek végével pedig az alapvető termékek ára ismét óriásit fog növekedni, ami kereslet csökkenést és a kiskereskedelmi volumen további esését fogja okozni - mondta el Raskó György, aki hozzátette azt is, hogy egyes áruházvezetők, ismét fogyasztói felhalmozásról számolnak be, így kénytelenek korlátozni az árcsökkentett megvásárolható termékek számát.
A borítókép illusztráció: Adobe Stock


