Becsült olvasási idő: 3 perc
A nemzeti dohányboltok a sex shopokra hajazhatnak

Bár Lázár Jánosnak a trafiktörvényhez benyújtott zárószavazás előtti módosítója látszólag kezeli mindazokat a kérdéseket, amiket az Európai Unió aggályosnak tarthat a törvénnyel kapcsolatban, az alkotmányügyi bizottság mégis elhalasztaná a zárószavazást. 

Elképzelhető, hogy ismét elhalasztják a dohány-kiskereskedelmet állami kézbe adó törvényjavaslat országgyűlési zárószavazását – derült ki az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén. A grémium hétfőn - 19 igen szavazattal  5 nem ellenében – támogatta a Lázár János nevéhez fűződő zárószavazás előtti módosító javaslatot.

trafikDe aztán szót kért a fideszes Vas Imre, aki jelezte, a zárószavazás elhalasztását kérik. Arra hivatkozott, hogy a Fidesz szeretné kikérni az unió véleményét, amelytől függően akár további zárószavazás előtti módosító indítványokat is benyújthatnak.

Ne lehessen kívülről belátni

Pedig úgy tűnt, Lázár János módosítója pontot tesz a dohány-kiskereskedelem szabályozásáról szóló, decemberben benyújtott törvényjavaslat parlamenti kálváriájának végére. A módosító pontosítaná az üzlethelyiség paramétereit, ahol „kizárólag dohányterméket, illetve dohányterméket kiegészítő terméket vagy jogszabály által meghatározott terméket” lehet majd árulni. A szakboltnak más üzlettől elkülönült, önálló üzlethelyiségnek kell lennie.

A törvényjavaslat azt is előírja, hogy kívülről ne lehessen majd belátni, hogy bent mit árulnak, „csak az üzlethelyiségbe lépve”. Dohányfüst-üvegfalat, feketére festett vagy kitapétázott kirakatokat kell majd elképzelnünk, amire talán kikerül majd a 18+ felirat is. És a beltartalmon túl a neve fogja majd megkülönböztetni a peep show-któl, mivel kötelezően nemzeti dohányboltnak kell majd hívni.

A Fidesz frakcióvezetője nem nagyon törődik azzal az aggodalommal, hogy ha csak dohányterméket lehet majd a boltban árulni, akkor miből él meg a kereskedő. A cigarettán ugyanis alacsony, 4-5 százalékos a kiskereskedelmi árrés, és a kereskedők azért is tartják, mert általában kapcsolódnak a megvételéhez egyéb vásárlások is. A módosító javaslat ugyan hagy egy kiskaput azzal, hogy „jogszabály által meghatározott terméket” is lehet majd árulni. De a javaslat betű szerint csak a 2000 főnél kisebb településeken engedi meg, hogy dohányárut más termékekkel közös helyiségben áruljanak.

Nemzeti Dohánykisker Zrt.

A dohány-kiskereskedelmi jogosultságot nyilvános pályázat útján értékesítené az állam, amely18 a pályázat lebonyolítására, a szerződések megkötésére száz százalékos állami tulajdonú részvénytársaságot alapít. A megkötendő koncessziós szerződés aláírásáig a jogosultságot a zrt. gyakorolná. Ezzel Lázár kivenné azt a szövegrészt, amely megengedné, hogy a társaság a koncesszió értékesítéséig a jogosultságot egy szolgáltatónak leossza: ez volt az a kitétel, amely mögött sokan az egyik, Fidesz-közelinek tartott élelmiszerlánc lobbiját látták.

Dohány-kiskereskedelmi tevékenységet egyéni vállalkozó vagy olyan társaság folytathat, melynek egyik tagja korlátlan felelősséggel tartozik a társaság működéséért. Annak érdekében, hogy ne sérüljenek uniós szabályok, a Lázár-módosító kivenné a javaslatból azt a pontosítást, amely leírta, hogy a vendéglátóhelyeken és a 2000 négyzetméternél nagyobb eladóterű üzletekben mikortól tiltanák a dohánytermékek forgalmazását.

A múlt héten sajtóértesülések szerint éppen amiatt halasztották el a törvényjavaslat zárószavazását, mert felmerült, hogy nem felel meg az uniós jogszabályoknak. Az indoklás viszont kiemeli, hogy a törvényjavaslat összhangban áll a mai európai gyakorlattal és a nemzetközi irányelvekkel. A piac korlátozását Lázár az Európai Bíróság gyakorlatában használt „közérdeken alapuló kényszerítő indokkal" (közegészségügy, fogyasztók védelme) támasztja alá. Mivel a módosító javaslat kifejezetten az esetleges uniós kifogásokat próbálja kivédeni, furcsa, hogy újabb egyeztetések miatt csúszik a zárószavazás.

Lázár szerint a dohánytermékekhez a fiatalkorúak indokolatlanul könnyen, szinte minden sarkon hozzáférhetnek, az eddigi jogszabályok erélytelennek bizonyultak, az ellenőrzés és bírság kockázata a megfelelő forgalmat bonyolító élelmiszerbolt számára pedig „kezelhető”. Az indoklásban foglaltak szerint az új törvény a forgalmazókat elrettenti attól, hogy fiatalkorúakat is kiszolgáljanak, miközben 7000 üzletben a fogyasztók még így is hozzájuthatnak majd legálisan a termékhez.

Lázár hasonló törvényekre példákat is hoz: így Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban, Görögországban és Spanyolországban is működik a dohánytermékek elárusítóhelyeinek érdemi korlátozása.