Megjelent a Digitális Kereskedelmi Körkép legújabb kiadása, amelyből kiderült: a COVID utáni visszarendeződés és a vásárlóerő csökkenése miatt a magyarországi e-kereskedelmi piac 2022-ben lassulva, mindössze 9,9%-kal bővült, miközben az online értékesítés kereskedelmen belüli részaránya ismét 10% alá esett. Ez a változás a továbbra is magas inflációval és gazdasági lassulással együtt újabb kihívások elé állítja a kiskereskedőket.
A GKID által készített átfogó iparági felméréséből kiderül: a növekedéshez az e-kereskedők leginkább a vásárlói élmény növelésében látják a lehetőséget a jelenlegi helyzetben – a megkérdezett cégek közel kétharmada tartja fontosnak ezt. A gyakorlatban mindezt a felhasználóbarát vásárlási felületek mellett a vonzó fizetési és szállítási lehetőségek jelentik – vagyis a megfelelő logisztikai partner kulcsszerepet játszhat a webáruházak életében. Ez azért is fontos, mert a vásárlók számára továbbra is a szállítás gyorsasága az egyik legfontosabb szempont az online rendeléseknél.
Kulcsfontosságú az országos automatahálózat
A Packeta tapasztalatai szerint, az egyik legfontosabb szempont a csomagszállító cég kiválasztásakor, hogy az rendelkezzen országos lefedettségű átvevőhely, illetve csomagautomata-hálózattal. Noha sok vásárló még a házhozszállítást választja, de rohamtempóban nő a csomagautomaták népszerűsége is. Ennek egyik jele, hogy 2021-ben 800 új automata került telepítésre a piaci szereplők által Magyarországon, 2022-ben pedig 2640, így két év leforgása alatt több mint háromszorosára nőtt a magyarországi automata-hálózat teljes nagysága.

Szép Károly, a több ezer magyar webáruházzal együtt dolgozó Packeta értékesítési igazgatója elmondta: "35 automatával kezdtük a 2022-es évet, ez a szám év végére már elérte a 800-at. Az ügyfelek kedvelik ezt a megoldást, a lefedettség növelésével egyenes arányban nőtt a Z-BOX-okba, vagyis a Packeta automatáiba rendelt csomagok száma is. A tavalyi harmadik negyedévben a Packeta által kiszállított csomagok 10%-a már csomagautomatából került átvételre, 2023 januárjában pedig már a 22%-ot is elérte. Ezt a dinamikát szeretnénk lekövetni új fejlesztéseinkkel is: célunk, hogy országszerte minden legalább 10 000 főt számláló településen telepítsünk Z-BOX-ot, és minden legalább 5000 fős településen üzemeltessünk Z-Pont átvevőhelyet. Összességében a jelenlegi 2300 csomagpontról az év végére 3000 helyszínre szeretnénk bővíteni hálózatunkat.”
Az automatahálózat mellett fontos szempont a korszerű applikáció is. A fogyasztók egyre nagyobb része mobilon rendel és követi nyomon a rendelését, ezért fontos az egyszerű navigáció, a logikus elrendezés, a gyors működés.
Fejlődési út lehet az exportpiac
A stagnáló piacon különösen fontosak lehetnek a webáruházaknak az exportpiacok, ahonnan pótolható a belföldön esetleg elmaradó megrendelések egy része. Ezt a magyar cégek ma még kevéssé használják ki: a statisztikák szerint a 37 ezer hazai online kereskedőből alig ezer olyan van, amely valamilyen külföldi piacon is értékesít, legtöbbször Romániába, Szlovákiába, Németországba vagy Ausztriába – derült ki a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) megbízásából tavaly készített kutatásból. Mindeközben a hazai vásárlók körében legnépszerűbbnek számító szolgáltatók között jó néhány cseh, lengyel vagy román online kereskedő van.
Borítókép: Adobe Stock


