Becsült olvasási idő: 3 perc
Egyre több cég tér át az Erzsébet-utalvány plasztik változatának használatára

Egyre több cég dönt úgy, hogy béren kívüli juttatásként a papíralapú Erzsébet-utalványok helyett úgynevezett Erzsébet-utalvány Plusz elektronikus kártyát rendel dolgozóinak. A munkaadók már több mint félmillió kártyát igényeltek – közölte a hirado.hu-val az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. sajtóirodája.

Januártól állt át Erzsébet-utalványról a kártyaalapú juttatásra egy 1300 főt foglalkoztató pénzügyi, könyvelői tevékenységet végző multinacionális cég. Azért döntöttek a kártya mellett, mert a eljárás nagyságrendekkel egyszerűbb, mint a papíralapú utalványoké volt.

„Rengeteg munkával járt havonta az utalványok kiosztása, sőt akadt több olyan munkavállaló is, aki a többszöri emailes és telefonos megkeresések ellenére sem vette át az utalványát” – nyilatkozta a hirado.hu-nak név nélkül a társaság HR-munkatársa.

Vannak panaszos munkavállalók

„A bevezetés után azonban több munkavállaló is arról számolt be, hogy azokban a boltokban, ahol korábban utalvánnyal fizettek, nem fogadják el a plasztikkártyát” – tette hozzá.

A hirado.hu megkereste a nagyobb üzletláncokat, hogy megtudja, mely üzletekben fogadják el az elektronikus Erzsébet-utalvány Pluszt.

A CBA-üzletek negyedében lehetséges a kártyás fizetés

A CBA-nak több mint kétezer üzlete van Magyarországon, de jelenleg csak körülbelül 500 boltban van lehetősége a vásárlónak kártyával fizetni. „A bővülés folyamatos és egyre több üzletben kívánjuk bevezetni ezt a fizetési lehetőséget” – mondta Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.

A COOP nem nyilatkozott

A COOP vezetését a hirado.hu többször is felkereste, de nem kívántak nyilatkozni arról, hogy hány üzletükben lehet a plasztikkártyával fizetni. A hálózatnak több mint 2600 boltja van.

A Spar elfogadja, franchise üzletei azonban nem

Az összes Spar, City Spar és Interspar áruházban lehet fizetni Erzsébet-utalvány Plusz kártyával.

A franchise partnereknél, azaz a Spar partner, a Spar market, és Spar express üzletekben azonban nem fogadják el – mondta Maczelka Márk, a cég kommunikációs vezetője a hirado.hu-nak.

Minden Aldiban, Auchanban, Lidlben, Penny-ben és Tescóban elfogadják

Az Auchan 2015 decembere óta fogadja el a kártyaalapú Erzsébet-utalványokat. Mind a 19 áruházban fizethetnek vele a vásárlók – ezt mondta a hirado.hu kérdésére Hack Mónika kommunikációs menedzser.

A hazánkban több mint 200 üzletet működtető Tesco sajtóosztálya közölte, hogy a hipermarketekben és az úgynevezett kényelmi formátumú üzletekben, például az expresszekben is elfogadják az új, plasztikkártyás Erzsébet-utalványt.

A Lidl PR-vezetője, Tőzsér Judit is arról számolt be, hogy december óta mind a 164 áruházban elfogadják a kártyát.

A portál a Pennytől és az Alditól is azt a tájékoztatást kapta, hogy minden egyes - budapesti és vidéki - üzletükben lehet így vásárolni.

A kártya PIN-kóddal védett

A vásárló számára azért előnyösebb a kártya, mert nincs gond sem a címletekkel, sem a visszajáróval, és egyszerűbb kezelni, mint a papíralapú utalványokat.

A fizetés is sokkal gyorsabb, mint a papíralapú utalvánnyal, és az elfogadóhelyek adminisztrációs feladatai is csökkennek.

Elvesztés, ellopás vagy a megrongálódás sem jelent igazi veszélyt, hiszen a kártya PIN-kóddal védett, és letiltható, újragyártható. A webes felületen nyomon követhető az egyenleg és a tranzakciólista is.

Az elektronikus utalványok felé tolódnak a megrendelések

A plasztikkártyák 2015 novembere óta rendelhetőek és a számok azt mutatják, hogy egyre népszerűbb.

„Már több mint 500 000 kártyát rendeltek a munkaadók. Ismertsége egyre nagyobb, az utóbbi hónapokban markánsan megfigyelhető tendencia, hogy a megrendelések az elektronikus utalványkártya felé tolódnak” – közölte a hirado.hu megkeresésére az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. sajtóirodája.

Aktiváljon

Ha a munkáltatójától megkapta a kártyáját, először is aktiválnia kell azt. Ezt az Erzsébet-utalvány Plusz oldalon teheti meg, az aktiválás feliratra kattintva.

A kártyaszám utolsó nyolc számjegyének, továbbá a jelszó megadása után személyes adatokat kérnek. Ezek kitöltésével gyakorlatilag már aktiválta is a plasztikkártyáját.

Egy kártya – hat zseb

A kártyán a hatféle Erzsébet-utalvány ‒ az Étkezési, az Ajándék, az Iskolai, a Kultúra, a Sport és a Gyermekvédelmi ‒ egyenlegei külön-külön „zsebeken” keresztül érhetők el és használhatók fel.

Az egyes zsebek felhasználhatósága megegyezik a papíralapon kibocsátott Erzsébet-utalványok felhasználási körével.

Az utalványforgalmazó arról számolt be, hogy az elfogadóhelyek száma dinamikusan növekszik, idén, az év első negyedévben több mint duplájára emelkedett.

Az elektronikus utalványkártya mellett a papíralapú utalványok továbbra is forgalomban maradnak, azok elfogadásában nincs változás.