Beltéren, termőtalaj és növényvédő vegyszerek használata nélkül termesztett búzát egy Infarm nevű, vertikális gazdálkodással foglalkozó vállalat. Ilyen körülmények között a kalászok kifejlődéséhez a szabadföldi gazdaságokban megkövetelt mennyiségnél sokkal kevesebb vízre van szükség.
Saját állítása szerint az Infarm az első vertikális farmokat működtető cég, amely szabályozott környezetben alap-élelmiszernövényt termeszt.
A kísérletek első szakasza alapján a társaság akár a négyzetméterenkénti 11,7 kilogramm éves hozam elérését is lehetségesnek tartja a technikával. Ez a kvantitás a szabadföldi gazdaságokban hektáronként évi 117 tonna termést jelentene, ami a kültéri farmok hozamának 26-szorosa – közölte a vállalat.

Guy Galonska, az Infarm technológiai igazgatója és társalapítója így fogalmazott: „Ahhoz, hogy a világ növekvő népességét továbbra is elláthassuk élelemmel, magasabb terméshozamot kell elérnünk. Mi most bebizonyítottuk, hogy a beltéri, ellenőrzött környezeti feltételek között folytatott gazdálkodás eszközét alkalmazva a búza esetében mindez lehetséges. Eredményeink a kültéri búzatermesztés átlagos hozamához képest jelentősek. Az utóbbi technika termésmennyisége hektáronként évente körülbelül 4,5 tonna, és erősen függ az időjárástól, illetve az évszakoktól is.”
A vállalkozó szerint ráadásul az Infarm a következő években a továbbfejlesztett genetika és hardver, valamit az optimalizált növekedési környezet kombinációjával a búzatermést akár további 50 százalékkal is megnövelheti. A cég által alkalmazott módszer klímatűrő, mivel a külső éghajlati viszonyok nem befolyásolják a termelést.
Az Infarm tájékoztatása alapján léteznek olyan régiók, ahol a lakosság napi fehérjebevitelének közel 40 százalékát a búza fedezi, és minden más növénynél nagyobb területen termesztik ezt a gabonát.
(Forrás: European Supermarket Magazine)


