hero
Szebeni Katalin
Becsült olvasási idő: 6 perc
Ez a 10 nemzet szereti a sajtot a legjobban világon

Top 10-es lista a “legsajtosabb” országokról.

A sajt az emberiség egyik legősibb tápláléka, a globális sajtpiac pedig a mai napig dinamikusan növekszik. A legnagyobb sajttermelők nem csak a mennyiséget képviselik, hanem a minőséget, a sokféleséget és a sajtkészítés művészetét is. Cikkünkben a Mintel piackutató cég egyik friss tanulmányát mutatjuk be, amely azt vizsgálja, mely országok a legaktívabb sajtimádók a világ országainak TOP 10-es listán.

Hogyan készült a sajtimádó országok toplistája?

Annak érdekében, hogy kiderüljön, mely nemzetek szeretik a sajtot leginkább, azaz melyek a „legsajtosabb nemzetek” 2024-ben, a Mintel piackutató cég adatokat gyűjtött különböző forrásokból, amiket aztán alaposan kielemzett és rangsorolt. A Mintel első körben a cheese.com weboldal adatait használta, hogy megtudja, mennyi sajtot állítanak elő az egyes országok. Majd az adott országok sajt és túró importjára vonatkozó legfrissebb ENSZ Comtrade adatokat is megnézték, amelyeket aztán kereskedelmi értékre és nettó importra (kg) vonatkozóan rögzítettek.

A következő lépésben azt derítették ki a kutatók, melyik nemzet keres rá a neten a legtöbbször a „sajt” szóra, természetesen az adott ország hivatalos nyelvén. „Ezeket az adatokat használtuk arra, hogy megtudjuk, átlagosan hányszor kerestek rá havonta a sajt szóra a különböző országokban 2023. január és 2023. december között” – ismerteti a Mintel tanulmány. Mindezeket a Világbanktól beszerzett legfrissebb népességi adatokkal is kiegészítették. „Miután összegyűjtöttük az összes adatot, meg akartunk bizonyosodni arról, hogy az ország népessége nem befolyásolja az eredményeinket. A Világbank népességi adatainak felhasználásával képesek voltunk elosztani a teljes importot (mind kg-ban, mind USD-ben), hogy megfejtsük a sajtimport volumenét egy főre vetítve. Az átlagos havi keresések számát is elosztottuk a népességgel, hogy megértsük a havi sajtkeresések számát egy főre vetítve” – írják a Mintel kutatói.

Ezután az összes adatot skálázták, és minden országnak 0-25 pontot adtak az alábbi tényezők mindegyikére:
Import kereskedelmi érték (USD) / népesség 
Nettó import súly (kg) / népesség 
Sajtfajták száma 
Átlagos havi keresések / népesség. 

Ezután minden országnak a 100 pontos maximum pontszámból értékelést adtak, így megszülethetett egy végleges, összetett sorrend, amely megmutatja, melyik a világ tíz „legsajtosabb” nemzete.

TOP 10 - íme, a világ 10 “legsajtosabb” nemzete

1.Hollandia

Pontszám: 76.8/100

A hollandok 38 fajta sajtot állítanak elő, köztük a világszerte kedvelt goudat és edamit, így nem meglepő, hogy Hollandia a világ első számú sajtimádó nemzete. A viszonylag kicsi, 17 milliós népesség dacára lenyűgöző, hogy Hollandia legyőzte a sokkal nagyobb országokat az első helyért vívott harcban. A kis ország évente személyenként több mint 14 dollár értékben importál sajtot, így ők a legnagyobb sajtvásárlók a nemzetközi mezőnyben.

Hollandia megerősítette hírnevét azzal is, hogy a világ összes országa közül (egy főre vetítve) itt indítják a legtöbb saját anyanyelvű Google-keresést a "sajt" szóra. Nemcsak keresik a sajtot, de sokat is vásárolnak belőle. Hollandiában évente átlagosan 3,1 kg sajtot importálnak személyenként, így ők a világ elsőszámú sajtimádó nemzete.

2. Franciaország

Pontszám: 39.3/100

A majdnem 375 millió dolláros kereskedelmi értékével Franciaország valóban nem sajnálja a pénzt, ha sajtimádatról van szó. Ráadásul a Franciaországból származó 246 sajtfajta, köztük olyan alapvető fajták, mint a brie, a roquefort és a camembert, Franciaországot a globális sajttermelés egyik főszereplőjévé teszik. Azt kijelenteni, hogy a franciák szeretik a sajtot, kevés lenne – a „fromage” szóra havonta leadott több mint 90 000 Google-kereséssel egyértelmű, hogy Franciaország megérdemli a második legnagyobb sajtimádó nemzet pozícióját. 

3. Belgium

Pontszám: 39.1/100

Egy olyan nemzet, amely saját gyártású sajtok előállításában nem jeleskedik, meglepetés lehet a dobogón - ez igaz Belgiumra is. Mindössze 13 sajtfajta származik Belgiumból, és a Google-keresések viszonylag alacsony szintje miatt a belgákat könnyen le is írhatnánk. Azonban, mivel az egy főre jutó átlagos kereskedelmi érték több mint 11 dollár, így a népességre vetített érték tekintetében a második helyen állnak Hollandia után. Más szemszögből megközelítve, a belgák évente személyenként több mint 1,6 kg sajtot importálnak, amivel a világon a második helyen állnak. Tehát lehet, hogy kicsi az ország, de nagy sajtimádó.

4. Amerikai Egyesült Államok

Pontszám: 31.7/100

Az Egyesült Államok azért számít a világ egyik legnagyobb sajtkedvelőjének, mert rengeteg sajtfajtát kínál: az államok területén ugyanis 523 féle sajtot állítanak elő. Az USA rendelkezik a vizsgált országok harmadik legnagyobb népességével (333 millió ember), csak India és Kína előzi meg. Tekintettel a magas népességszámra, meglepő lehet a tény, de nem az USA a világ legnagyobb sajtimportőre. 29 ország előzi meg a rangsorban, beleértve sokkal kisebb nemzeteket, mint például Ausztria, Libanon vagy Norvégia. Mivel azonban az amerikaiak többsége azt állítja, hogy nem hallott még olyan sajtokról, mint a paneer és a halloumi, de a statisztikák szerint 96%-uk ismeri és veszi a  Cheddar sajtot, a viszonylag alacsony kereskedelmi érték inkább a helyi ízlésre utalhat. A több mint ötszáz amerikai sajtfajta létezése azt bizonyítja, hogy az amerikaiak inkább a saját, hazai sajtfajtákat részesítik előnyben, sem mint az importált változatokat.

5. Ausztria

Pontszám: 30.7/100

Sajtszerető nemzetként Ausztria a világon a negyedik helyen áll a fejenkénti kereskedelmi érték tekintetében. Az ország évente több mint 64 millió dollárt költ sajtimportra és 41 hazai sajtfajtát állít elő, így például a bergkäse-t és az alpenkäse-t. Nyilvánvaló tehát, hogy Ausztria bővelkedik sajtokban - mind választékban, mind bőségben.

6. Egyesült Királyság

Pontszám: 30.3/100

A Cheddar és a Stilton sajtokról híres Egyesült Királyság megérdemelten került fel a világ legnagyobb sajtimádó országainak listájára. Ugyanannyi Google keresést generál évente, mint Franciaország, de egymillióval kevesebb lakossal. A britek tehát egyértelműen szeretik a sajtot és ez a szeretet várhatóan növekedni fog: az elmúlt öt évben ugyanis 44%-kal nőtt a sajtértékesítés. Ez az szám a Mintel előrejelzése szerint 2028-ra elérheti a 4,5 milliárd fontot.

De hogyan fordul ez a szeretet pénzügyi értékké a keresési érdeklődésen túl? Az Egyesült Királyságban az egy főre eső kereskedelmi érték körülbelül 2,15 dollár, ami viszonylag alacsony adat egy olyan országban, ahol nyilvánvalóan népszerű a sajtfogyasztás. Hasonlóan az USA-hoz, az Egyesült Királyságnak is számos helyi sajtfajtája van – összesen 261. A brit fogyasztók 70%-a vásárol cheddar sajtot, és további 36% választ regionális brit sajtokat, amiből arra következtethetünk, hogy a sajtkedvelő britek is inkább a helyi sajtokat részesítik előnyben, nem pedig az importot.

7. Svájc

Pontszám: 29.1/100

Svájc a világ hetedik legjelentősebb sajtimádó nemzete. Svájc kiemelkedik a sajtimport terén, az egy főre eső kereskedelmi érték alapján a világon a harmadik legmagasabb helyen áll - csak Hollandia és Belgium előzi meg. Ez talán kissé meglepő lehet, tekintettel arra, hogy a svájci sajtok világszerte elismertek. A hazai termelés azonban viszonylag alacsony, „mindössze” 32 féle svájci sajt létezik. Annak ellenére, hogy a svájci sajtok közkedveltek, úgy tűnik, hogy a svájci fogyasztók inkább más nemzetekből származó, egzotikusabb sajtokat részesítenek előnyben.

8-10. Skandinávia

Pontszám: 27.9/100

A sajtfogyasztás különösen egységes képet mutat Skandináviában: Svédország a 8. helyet szerezte meg, és szorosan követi Dánia, majd Finnország a világ legnagyobb sajtimádó nemzeteinek listáján. Annak ellenére, hogy listánk utolsó helyén szerepel, Finnország költ a legtöbbet sajtok importálására egy főre vetítve (5,64 dollár), Svédország és Dánia pedig 4-5 dollár között költ/fő. Ami miatt azonban mégsem Finnország vezeti a skandináv rangsort, az az, hogy az online keresésben, valamint a saját sajttermelésben is alacsonyabb pontszámot ért el. Finnország sajttal kapcsolatos Google keresései havi szinten körülbelül egyharmaddal alacsonyabbak, mint Dánia keresései (Dánia a harmadik legmagasabb havi keresési volumennel rendelkezik). Ez azt jelzi, hogy Finnország mutatja a legkisebb online érdeklődést a sajt iránt a három nemzet közül. Végül pedig elmondható, hogy Svédország viszi a pálmát (sajttortát) a saját sajttermelés terén: az ország 25 saját sajtfélével rendelkezik. Dániának mindössze 16, Finnországnak pedig csak 6 féle hazai sajtja van.

Íme, a kutatás eredménye grafikus megjelenítésben 

Kép forrása: Mintel

Cikkünk a Store Insider magazin 2024. májusi számában jelent meg.

Fotók: Adobe Stock