Az év első felében minden korábbinál több utat és szállást értékesített az Aldi utazási szolgáltatása: 2022 első hat hónapja során már többen választották a szolgáltatót, mint 2019-ben egész évben.
A magyar utasok között legnépszerűbb úti célok sorrendje is változott. A korábbi éllovas Ausztria helyett immár Horvátországba utaznak a legtöbben, az utasok 37%-a itt üdül, míg nyugati szomszédunk 31%-kal a második helyre került. A Covid-időszak alatt visszaszorult Olaszország ismét népszerűnek bizonyul, a harmadik legtöbb utas, 11% Itáliát választja pihenése színhelyéül. A negyedik helyen a belföldi utak és szállások állnak. A Közel-Kelet is vonzó, Törökországba és az Egyesült Arab Emirátusokba is sokan utaznak, mindegyik országba arányaiban többen, mint például a szomszédos Szlovéniába.
„Idén szeptemberben lesz öt éve, hogy elindítottuk az ALDI UTAZÁS-t, ami a ránk jellemző kiváló minőségű szolgáltatást nyújtja alacsony áron. Több tízezer magyar utas választotta már az osztrák Eurotours által nyújtott utakat, szállásokat, és a foglalások száma 2022 első hat hónapjában kimagasló volt, hiszen fél év alatt több utat és szállást értékesített az ALDI UTAZÁS, mint 2019-ben egész évben” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.
Szinte minden utas pénzvisszafizetési garanciával foglal
A pandémia időszaka alatt vezették be az autós utaknál opcionálisan foglalható pénzvisszafizetési garanciát, amelyet 2022-től a repülős és hajós utazásoknál is lehetővé tett. Az üdülők így gondtalanul foglalhatják le nyaralásukat, hiszen az autós utak esetében személyenként 1500, a repülős, hajós és vasúti utazás esetében pedig személyenként 4000 forintba kerülő szolgáltatás biztosítja, hogy az indulás előtt 7 nappal, akár indoklás nélkül is lemondható a foglalás. Lemondás esetén 100%-ban visszatérítik a befizetett összeget. Ez a szolgáltatás minden csomagajánlatra vonatkozik, 17 év alattiak számára pedig díjtalan.
„A magyar utazók számára rendkívül fontos a biztonság, hiszen immár a foglalások mintegy 90%-át pénzvisszafizetés garanciával választják nálunk, ugyanakkor a foglalások mindössze 10%-ában veszik ténylegesen igénybe ezt a lehetőséget. Az ALDI UTAZÁS bármilyen váratlan esemény vagy betegség esetén teljes mértékben visszatéríti a foglalás díját” – mondta Andreas Hamorszky, az Eurotours osztályvezetője, aki az Aldi portfóliójáért felel.
Születésnap nyereményjátékkal és új desztinációkkal
Az ötödik magyarországi születésnap alkalmából vonzó egzotikus úti célok kerültek be a kínálatába. Ilyen például egy 2 hetes dél-amerikai hajóút a riói karnevál élményével, vagy egy tíznapos, LNG (cseppfolyós gáz) meghajtású hajóval megtett körút az Egyesült Arab Emírségekbe. Ezen kívül Mauritius, afrikai szafari, luxusjachton történő nyaralások, osztrák síelős ajánlatok, vonatos utak Budapestről Bécsbe az ÖBB járatain, illetve budapesti indulással észak-amerikai körút is foglalható az aldi-utazas.hu honlapon. A nyereményjátékon pedig 5 nyaralást fognak kisorsolni, a fődíj pedig egy török körút lesz.


