Az Európai Fogyasztói Központ által indított "Halo, inspektore" nevű horvát Facebook-csoport újabb bojkottra hívta fel az állampolgárokat Horvátországban a magas árakat alkalmazó boltok ellen - írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön.
Josip Kelemen, a platform létrehozója jelezte, hogy csütörtöktől egy hétig újabb három üzletláncot bojkottálnak. Emellett az összes kiskereskedelmi üzletláncban forgalmazott szénsavas üdítőre, palackozott vízre és mosogató-, valamint mosószerre is bojkottot hirdettek hét napra.
Pénteken a múlt hetihez hasonló akcióra készülnek, azt kérik a polgároktól, hogy semmit ne vásároljanak a boltokban, de a kávézókban, éttermekben és benzinkutakon sem, hogy felhívják a figyelmet az indokolatlan áremelkedésekre.
A következő héten másik három üzletláncra terjesztik ki a bojkottot Horvátországban
Kelemen közölte, nem állnak le addig, amíg kereskedők nem engednek az árakból. Hozzátette, hogy a múlt heti bojkott után több mint 2500 termék árát csökkentették a kereskedelmi láncok, és 50 százalékos engedményeket hirdettek olyan árucikkekre, amelyek eddig csak 20-30 százalékkal voltak leárazva.
A horvát adóhivatal adatai szerint az említett egynapos bojkott eredményeként a múlt pénteken a kiskereskedelemben több mint ötven százalékkal csökkent a forgalom az egy héttel korábbi péntekhez képest és 30-40 százalékos zsugorodás volt tapasztalható a webáruházak eladásában is.
A horvát üzletláncok eddig nem nyilatkoztak a bojkottról, a Horvát Munkaadók Szövetsége (HUP) ugyanakkor azt közölte, nem támogatja az akciót. Rámutattak, hogy az elmúlt két évben a gazdaság növekedéséhez nagyrészt az egyéni fogyasztás járult hozzá.
Amennyiben a bojkott folytatódik és a lakosság egész évben csökkenti a kiadásait, a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme jelentősen csökkenhet, vagy akár recesszió is kialakulhat - mondta Hrvoje Stojic, a HUP vezető közgazdásza.
Más gazdasági elemzők szerint ugyanakkor jelentős fogyasztáscsökkentés nélkül - legyen annak oka gazdasági válság, vagy változások a vásárlók fogyasztói magatartásában - a kereskedőknek nem lesz gazdasági motivációja arra, hogy csökkentsék az árakat.
Montenegróban is bojkott kezdődött a magas árakat alkalmazó boltok ellen
Bojkottra szólított fel a magas árakat alkalmazó boltok ellen a Montenegrói Alternatíva (Alternativa Crna Gora) nevű montenegrói párt, amely szerint pénteken egyetlen élelmiszerüzletben sem kellene vásárolni.
A bojkottal azt szeretnék megmutatni, hogy az embereknek elegük van abból, hogy az európai uniós áraknál is drágábban árulnak bizonyos termékeket, főleg élelmiszereket az Adria-parti országban.
A párt emlékeztetett arra, hogy Horvátországban egy hasonló akció már eredményre vezetett. A megmozdulást Milojko Spajic miniszterelnök is támogatja, míg a montenegrói kereskedelmi kamara szerint alaptalan az akció, és árt a montenegrói gazdaságnak.
Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában is a nagy élelmiszerláncok bojkottjára szólították fel az embereket a fogyasztóvédelmi szervezetek és az ellenzéki pártok, akik úgy vélik, a nagy cégek egyezséget kötöttek egymással arról, hogy magas árakat szabjanak meg, ez pedig negatív hatással jár az emberek életszínvonalára.
(MTI)
Nyitókép: Adobe Stock


