Az élő sertés kilójáért a tavaly nyári 350 forint helyett ma már 450-et is fizetnek a feldolgozók, ez látszik most meg a húsáruk árában.
A vásárlók szédelegnek, mennek egyik üzletből a másikba, keresik az olcsóbb, de minőségi húsokat – mondta a lapnak Hustiák Zsolt, a Mars téri húsbolt, a Coopter-71 Kft. tulajdonosa. Mint mondta, annak ellenére, hogy szinte hétről hétre növekedtek a költségek, azokat mégsem hárították át a vevőkre, mert elpártoltak volna.
Decemberben emeltek árat, de azóta csak nagyon kis százalékot tettek rá a korábbiakra – állítja. Még 1000 forint alatt, 890-ért adjuá a csülök kilóját, 990-ért az oldalast, a tarját, ugyanakkor 1100 forint lett a lapocka, 1200 asertéscomb, 1250 forint a csontos karaj ára. A marhahúsnál a marhalábszár a legolcsóbb, 1640 forint, a vesepecsenye a legdrágább, 6800-ba kerül.
Illás Károly, a Röfi-Ker Kft. tulajdonosa szerint még mindig nem lehetett meglépni azokat az áremeléseket, amelyek a költségek miatt indokoltak lettek volna. A Juhász Gyula utcai húsboltban ennek ellenére már csak a csirkehúsokat lehet 1000 forintnál olcsóbban megvenni, valamint a sertéscsülköt 850-ért, a többi átlépte a lélektaninak mondott határt. A sertéslapocka, a sertéscomb és a karaj kilója 1200–1250–1300 forintba kerül. Marhahúsból a színhús 2000 forint fölött van.

