hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Idén a nagy változások jellemzik a hazai ásványvíz piacot
A pandémia, a szomszédunkban zajló háború és annak következményei miatt, a Mizse gyártója, a Magyarvíz Kft. azzal számol, hogy kiszámíthatatlan lesz idén a hazai ásványvízpiac.

A szakértőik egyelőre abból sem vonnak le messzemenő következtetéseket, hogy az első negyedév enyhe, 4 százalékos növekedést hozott a piacon, ami főleg a turizmus fellendülésével függ össze. Hiszen közben a csomagolóanyagok ára egy év alatt megduplázódott, az áramszámlák ennek sokszorosával emelkedtek, az üzemanyagárak pedig 50 százalékkal nőttek. 

Az idén 20 éves Magyarvíz Kft. vezetése ugyanakkor kizárólag azt tartja szem előtt, hogy minden körülmények közt eljuttassa a vásárlókhoz a Mizse ásványvizek teljes portfolióját. Törekednek arra is, hogy a dolgozók fizetése ne érezzen meg semmit a gazdasági körülményekből. Ennek részeként például januárban egyszeri béremelést hajtottak végre a gyártósoron dolgozók körében.

Változó beszerzési stratégia

Anyavállalatuk több mint 70 éves műszaki és technológiai tudással rendelkezik, amit teljes mértékben a közel 100 főt foglalkoztató magyar csapat rendelkezésére bocsát. Viszont Magyarországon működő leányvállalatként ki vannak téve a hazai piac hektikusságának. Az elszálló, sokszor előre kiszámíthatatlan árak alapvetően alakították át a cég beszerzéseit. A korábbi, éves tervezést követő gyakorlattal szemben jelenleg, szinte havonta kötik le a gyártáshoz szükséges alapanyagokokat, ezzel is megelőzve a felesleges kiadásokat. Másrészt folytatják a lajosmizsei gyár fejlesztését, és folyamatosan dolgoznak termékinnovációkon.

Forrás: Adobe Stock

A cég az elmúlt két évtizedben nagyságrendileg 10 milliárd forintos beruházással épített fel négy palackozósort, külön ráfordítással pedig kiszolgáló csarnokokat, raktárakat. Magyarország egyik legmodernebb ásványvízpalackozó üzemét hozták létre Lajosmizsén, ahol éves szinten közel 300 millió palack MIZSE, Primavera és Zafír márkájú ásványvizet palackoznak.  Az idén új telephellyel is bővültek, miután megvásárolták a gyár melletti 30.000 m2-es ipari területet, ahol raktárakat és irodákat hoznak létre. Ezeknek köszönhetően egyrészt a nagyobb termékkiszállítási igények kiszolgálását gyorsítják fel, másrészt tovább bővíthették a vevőszolgálati erőforrásaikat.

A fejlesztések, a fenntarthatósági szempontokat kiemelten kezelve, a termékekre is kiterjedtek. A palackok súlyát, és ezzel együtt a felhasznált műanyag mennyiségét jelentősen csökkentették, a jelenlegi 25 – 27 grammra. Ez az érték már önmagában jelentős eredmény, de a MIZSE még tovább ment.  Az egy literes MIZSE ECOGREEN bevezetésével elérhető a boltokban a legkönnyebb ásványvizes palack, ami mindössze 14,5 grammot nyom. További előnye, hogy felerészt újrahasznosított műanyagból készült. A kupakja is sokkal kevesebb műanyagot tartalmaz, mint a versenytársaké és karbonsemleges a teljes életciklusa alatt. A tervek szerint az év végére újabb, átlagosan egy grammos súlycsökkenést valósítanak meg.

A nyitókép illusztráció, forrás: Adobe Stock