Kiadónk, a PPH Media és a benne lévő szaklapok alapvető értéküknek tekintik az elfogadást, a sokszínű vállalati kultúra támogatását, az esélyegyenlőséget és a befogadást, ezért tettünk 2022-ben egy fontos lépést, és a HRPOWER-en keresztül meghirdettük az OPEN MINDED COMPANIES AWARD-ot, vagyis azt a vállalatoknak szóló versenyt, melynek célja, hogy elismerjük a munkahelyi diverz, inkluzív és méltányos munkakörnyezet kialakításának eredményeit és jelentőségét.
Nevezési feltételek
A pályázatkiírásban megkülönböztetünk kisebb és nagyobb szervezeteket, mert ebben a témában nem csak hozzáállás, de büdzsé kérdése is lehet a programok és lehetőségek felsorakoztatása, minősége. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a kisebb ötletek, az apróbb lépések is reflektorfényt kapjanak, mert azokból lesznek egy idő után a nagy lépések, társadalmi hatások. A pályázó vállalatnak demonstrálnia kell, hogy milyen konkrét belső irányelvei és már megvalósult tevékenységei/eredményei vannak a DEI területén. A versenyre nevezhető minden olyan tevékenység, megoldás, melyet 2023. június 1. és 2024. június 1. közötti időszakban, Magyarországon valósított meg a pályázó vállalat.
Kategóriák
I. VÁLLALATI CÉLOK
Ebben a kategóriában a DEI projekteket a vállalati célok szerinti bontásban lehet nevezni. Ezek az ügyek olyan társadalmilag is fontos kiállások, amelyeknek célja, hogy a vállalatok munka/karrier lehetőséget adjanak, vezetői támogatást biztosítsanak, befogadó és elfogadó környezetet teremtsenek (a teljesség igénye nélkül) nemre, korra, származásra, szociális háttérre, szexuális irányultságra és nemi identitásra vonatkozó megkülönböztetés nélkül a potenciális és a meglévő munkatársaiknak, partnereiknek.
1. PROGRAM A NEMEK KÖZTI EGYENLŐSÉGÉRT
2. PROGRAM A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TÁRSADALMI CSOPORTOK MUNKAHELYI INTEGRÁCIÓJÁÉRT
3. PROGRAM A NEURODIVERZ MUNKAERŐ INTEGRÁLÁSÉRT
4. PROGRAM AZ LMBTQ+ SZEMÉLYEKET TÁMOGATÓ VÁLLALATI KULTÚRA MEGTEREMTÉSÉÉRT
5. PROGRAM A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEK MUNKAHELYI INTEGRÁCIÓJÁÉRT
6. PROGRAM A MULTIKULTURÁLIS VÁLLALATI KÖRNYEZET KIÉPÍTÉSÉÉRT ÉS A NEMZETISÉGEK BEFOGADÁSÁÉRT
7. PROGRAM A ROMA MUNKAVÁLLALÓK INTEGRÁCIÓJÁÉRT
8. PROGRAM A GENERÁCIÓS KÜLÖNBSÉGEK TUDATOS KEZELÉSÉRT
9. EGYÉB DEI PROGRAM
II. VÁLLALATI ESZKÖZÖK ÉS CSATORNÁK
Ebben a kategóriában a DEI projekteket az alkalmazott eszközök és csatornák (pl. médiatípus) szerinti bontásban lehet nevezni. A többcsatornás (több eszközön, illetve médiatípusban futó) projektek nevezéseit az integrált alkategóriába várjuk.
1. STORYTELLING FILM, VIDEÓ, KLIP
2. TV-S, RÁDIÓS, VAGY ZENEI/AUDIO MEGOLDÁS
3. NYOMTATOTT ANYAG
4. DIGITÁLIS MEGOLDÁS
5. KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN FUTÓ PROJEKT
6. EVENT ALAPÚ PROJEKTEK
7. INTEGRÁLT MEGOLDÁSOK
8. EGYÉB MEGOLDÁSOK
III. VÁLLALATI HŐSÖK
Ebben a kategóriában azokat a vállalati hősöket díjazzuk, akik lelkesedésükkel, kitartásukkal, szorgalmukkal, szakértelmükkel és projektjeikkel példamutatóan és eredményesen járultak hozzá a hazai DEI kultúra kialakításához és mélyítéséhez saját/tágabb értelmű vállalati közegükben. A kategóriába külön is leadható nevezés, de amennyiben a nevező legalább két pályázattal nevezett, úgy automatikusan, „bónuszként” jelölheti saját vállalati hősét.
1. AZ ÉV SOKSZÍNŰSÉGI BAJNOKA
2. AZ ÉV DEI FELSŐVEZETŐJE
3. AZ ÉV EMPLOYEE NETWORKJE/ERG GROUPJA
KÜLÖNDÍJ: AZ ÉV SOKSZÍNŰ VÁLLALATA
Az Év Sokszínű Vállalata különdíjra automatikusan minden olyan szervezet nevezésre kerül, amely legalább egy fentebbi kategóriában (I. és II. kategória) leadott egy érvényes nevezést. A különdíj nyertese közönségszavazás által dől el.

Az Open Minded Companies Awardon shortlistre került, vagy annál magasabb díjazában részesült pályázók pontot érnek a HR TOPLISTA-n!


