Zamaróczy Ádám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Ízpatronos palackokkal sarkallnak rendszeresebb hidratációra

Egy Cirkul nevű cég speciális vizespalackok és ízpatronok széles skálájának kombinálásával próbálja a folyadékbevitel fokozásra bírni az amerikai lakosságot. Becslések szerint a tengerentúli fogyasztók 75 százaléka iszik sokkal kevesebb folyadékot a kelleténél, vagyis, ha az üzleti érdekektől eltekintünk, a társaság ambíciói akár nemesnek is nevezhetők.

Ami a technológiát illeti, a cég ízkapszuláit csak be kell csavarni a sajátos palack száján fészkelő felépítménybe, és a rajtuk keresztül áramló víz már a kiválasztott zamattal gazdagodva ömlik a fogyasztó poharába és/vagy szájába. A felhasználható 70(!) féle ízesítés között szerepel például a kávé, valamint számos különböző gyümölcs aromája is, és a hüvelyek némelyike hozzáadott elektrolitokat, vitaminokat és tápanyagokat is tartalmaz.

A hidratációra való ösztönzésen túl a Cirkul találmányának előnye, hogy a plasztik palackokénál alacsonyabb szállítási súly és költségek, illetve visszafogottabb anyaghasználat mellett is széles „italválasztékot” kínál a fogyasztók számára.

Forrás: Cirkul

A palackok és a hozzájuk tartozó patronok egyelőre csak a cég weboldalán keresztül és kizárólag az egyesült államokbeli vásárlók számára elérhetőek, a remények szerint azonban a forgalmazásuk idővel az USA határain túl is megkezdődhet.