Zamaróczy Ádám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Jó eséllyel így juthat ingyen desszerthez a legelőkelőbb éttermekben

Két texasi tinédzsernek élelmes trükkel sikerült bérmentve hozzájutni az édességhez egy elegáns vendéglőben.

Március 26-án két jó barátként a 19 éves Cati Domitrovich és a 17 éves Alex Nagel alaposan rászedtek egy puccos éttermet, amikor is egy álleánykérés segítségével az illetékeseknél térítésmentesen sikerült maguknak kieszközölni egy kis ínycsiklandó desszertet. Domitrovich a BuzzFeednek úgy nyilatkozott, hogy Alex-szel egy elég gyatra hét után döntöttek úgy, hogy egy kis úri menüvel felvidítják magukat, illetve, hogy egy kis trükkel is megfűszerezik az estét.

„Csak végig úgy kellett viselkednünk, mintha élettársak lennénk – mondta Domitrovich. A lány egyszer csak felállt az asztaltól, hogy meglátogassa a mellékhelységet; Nagel ekkor tájékoztatta a pincérnőt, hogy ő most bizony megpróbálja feleségül venni a toalettre távozott hölgyet. A felszolgálót még arra is megkérte, hogy fényképkészítés céljából azért majd ne távolodjon nagyon el az asztaluktól.

Amikor Domitrovich visszatért, Nagel térdre ereszkedett, és ismertette házasulási szándékait a lánnyal, aki pedig a terveknek megfelelően igent mondott.

„Mindenki elhitte, és tapsoltak nekünk – számolt be Domitrovich.

Gratulációként már hozták is számukra a finomabbnál finomabb desszertekkel terhes tányért.

„Meghamisítottunk egy lánykérést, csak, hogy édességet kaphassunk – magyarázta cselfogásukat Domitrovich. A képeken azt látni, hogy a fiataloknak a kaland során három finomságra sikerült szert tenniük, amelyek mellé csokoládészósszal még egy „congratulations” (gratulálunk) feliratot is odakanyarítottak a vendéglő szakácsai. Sok boldogságot nekik!


Nem kell ahhoz feltétlenül házasság.