Az áremelések helyett a versenyhatóság a csomagolások fenntarthatóbbá tételét javasolja a cégek számára. Ez hozzájárulhat a költségeik csökkentéséhez, így az élelmiszerárak mérséklődéséhez.
Az ipari termelés (így az élelmiszergyártás) környezetterhelésének igazságos kompenzálására, uniós szabályozás nyomán nemrég bevezetett ún. kiterjesztett gyártói felelősségi díj célja, hogy a terhelés kiváltói – a gyártók vagy külföldi előállítás esetén a forgalmazók – megfizessék a hulladék-koncesszor felé a környezetszennyező csomagolóanyagok hulladékkezelésének költségét.
Lényeges azonban, hogy a díjtételt a jogszabályok egyértelműen „gyártói felelősségi kötelezettségként” határozzák meg, nem pedig a vevőkre (azaz közvetve vagy közvetlenül a fogyasztókra) áthárítandó költségelemként.
Amennyiben a díjtételt az érintettek összehangoltan hárítják át a vevőkre, ez versenykorlátozó megállapodásnak minősülhet és súlyos jogi következményekkel járhat – figyelmezteti a piaci szereplőket a Gazdasági Versenyhivatal.
A nemzeti versenyhatóság a figyelmeztetésével párhuzamosan jelzi: a kiterjesztett gyártói felelősségi díj kapcsán szorosan figyelemmel követi majd a gyártói magatartásokat, szükség esetén pedig beavatkozik a piaci verseny tisztasága és a fogyasztók érdekében.
A kiterjesztett gyártói felelősségi díj kapcsán nemrég írtunk arról, hogy ez a díjtétel akár 4 százalékkal is növelheti az élelmiszerárakat.


