hero
MTI/Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
K&H: az infláció miatt kisebb bevételre számítanak a kkv-k
A 10 százalék feletti várt árbevétel-növekedés trendje véget.

A magyarországi vállalkozások az inflációtól elmaradó,  átlagosan 8,3 százalékos árbevétel- és 3,3 százalékos profitnövekedéssel számolnak a következő egy évben - közölte a K&H a kis- és közepes vállalkozások (kkv) körében végzett kutatása alapján az MTI-vel.

Az augusztus-szeptemberben készült K&H kkv bizalmi index összeállításában 400 hazai székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti cég üzleti döntéshozóit kérdezték meg.

A közlemény idézte Rammacher Zoltánt, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetőjét, aki szerint az elmúlt egy évre jellemző 10 százalék feletti várt árbevétel-növekedés trendje véget ért. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy a magas infláció miatt a kkv-k már forgalomcsökkenésre számítanak.

Forrás: Adobe Stock

Rammacher Zoltán a közleményben arra is kitért, hogy a cégek most kezdik ténylegesen beárazni a jelenlegi gazdasági helyzetet. Ezt mutatja, hogy a várt profitnövekedés mértéke csaknem felére, 6,9 százalékról 3,3 százalékra zsugorodott az előző negyedévhez képest. Ennél magasabb nyereséggel mindössze a cégek 19 százaléka számol, miközben az előző negyedévben ez az arány még 34 százalék volt. Év vége felé közeledve azonban a profit valós mértéke a forintárfolyam-gyengülés és a költségek folyamatos emelkedése miatt még ennél is alacsonyabb lehet - mondta a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

A vállalkozások cégmérettől függetlenül alacsonyabb nyereségnövekedéssel számolnak. Az ágazatok közül a mezőgazdasági és ipari cégek a legkevésbé borúlátóak, míg a kereskedelem az átlaggal szinte megegyező, a szolgáltató szektor pedig mindössze 2 százalékos profitbővülést vár.