A Lidl az elmúlt két évben tovább erősítette a fenntarthatóság melletti elköteleződését, dolgozott kitűzött céljai elérésén, és új, meghatározó vállalásokat is tett az élhetőbb jövő érdekében. A 2020-2021-ben elért eredményeit második Fenntarthatósági Jelentésében foglalta össze a diszkontlánc.
Az éghajlatváltozás életünk minden területén fellépést igényel, a cég ezért a fokozott klímavédelemre irányuló intézkedések mellett is elkötelezte magát. Ezt mutatja például, hogy 2022. január 1-jétől az áruházlánc teljes üzlethálózata, logisztikai központjai és irodaháza számára 100%-ban megújuló energiaforrásból származó áramot vásárol [1], csökkentve ezáltal CO2-kibocsátását. A Lidl a környezeti szempontból leginkább kockázatosnak vélt területen, így a műanyag-felhasználás terén is intézkedéseket hajt végre kitűzött céljai mentén. A folyamatos optimalizálás eredményeként saját márkás termékeihez kapcsolódó műanyag csomagolóanyag-használatát 2020-ról 2021-re 5%-kal sikerült csökkentenie.

A vállalat kínálatának kialakításában is megkülönböztetett figyelmet fordít a fenntarthatóságra, nagy hangsúlyt helyez például a legjelentősebb kockázatoknak kitett alapanyagok, mint például a kakaó, kávé, pálmaolaj vagy a tea fenntartható beszerzésére. 2021-ben a diszkontlánc halkínálatának 50,6%-a tanúsítottan fenntartható forrásból származott, amely az állandó márkás, illetve a saját márkás állandó és időszakos termékeit foglalja magába. A cég a tavalyi évben megkezdte választékának bővítését karbonsemleges termékekkel is. A diszkontlánc büszke a hazai értékeket, a magyar beszállítókat támogató kezdeményezéseire is. A „Lidl a magyar beszállítókért” programjának keretében az áruházlánc segíti a hazai beszállítóit az exportpiacokon való megjelenésben. A vállalat támogatásával 2021-ben 170 magyar beszállító 726 terméke jutott el 28 Lidl-országba.
A vállalat szívügyének tekinti a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik segítését is. 2020-2021-ben összesen több mint 450 millió Ft értékben nyújtott támogatást a diszkontlánc többek között élelmiszer és nem élelmiszer jellegű adományok formájában, mely által hozzájárult a hátrányos helyzetű magyar családok segítéséhez, a hazai egészségügy fejlesztéséhez, valamint menhelyi kisállatok ellátásához.
[1] Kivételt képeznek azon beszerzési megállapodások, melyekre a Schwarz Csoport nincs ráhatással, mint például a bérelt ingatlanok esetén a kötelező villamosenergia-beszerzési záradékkal kötött szerződések. Bővebben: vallalat.lidl.hu/fenntarthatosag/klimastrategia


