Becsült olvasási idő: 1 perc
Közel 310 milliárd forint a háztartási vegyiáruk és kozmetikumok éves piaca

Háztartási vegyiárukból és kozmetikumokból a kiskereskedelem forgalma értékben 2 százalékkal emelkedett idén január-április során, a múlt évi hasonló időszakhoz viszonyítva. Mennyiséget tekintve 2 százalék csökkenést regisztrált a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat, négyhónapos összehasonlításban.

„Jó néhány terméknél növekedést tapasztalunk a tavaly január-áprilisi időszakhoz képest – állapítja meg Melisek Eszter, a Nielsen úgyfélkapcsolati igazgatója. – Például a hazai kiskereskedelem 3-7 százalékkal nagyobb bevételt ért el a legkeresettebb tíz vegyiáru kategória közül, egyik január-áprilisi periódusról a másikra a következőkből: pelenka, öblítő, papír zsebkendő, mosogatószer, fogkrém és tusfürdő.”

Ami a vásárlások helyszínét illeti: Átlag felett nőtt a főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres csatorna, a drogéria, valamint az 50 vegyinégyzetméteres és kisebb üzletek forgalma.

A Nielsen által mért 60 vegyi termékcsoport kiskereskedelmi eladásából a legnagyobb arány továbbra is hipermarketekre jut. Piaci részesedésük azonban 38 százalékról 36-ra csökkent a legutóbbi négy hónap során, múlt év január-áprilishoz viszonyítva, érték szempontjából.

„Ezzel szemben a 401-2 500 négyzetméteres üzletek mutatója 17-rőlnielsen 19 százalékra nőtt – tájékoztat Melisek Eszter. – Ebben a csatornában különösen sok fogyasztó szerzi be a mosószert, toalett papírt, papírzsebkendőt és mosogatószert. Az említett termékek piaci részesedése 27-34 százalék, értéket tekintve, idén január-április során, a 401-2 500 négyzetméteres boltokban.”

A drogéria piaci részesedése stabilan 27 százalék, érték szempontjából. Ebben a bolttípusban kiemelkedő, 34-44 százalékos piaci részesedést ért el többek között a pelenka, dezodor és fogkrém, a legutóbbi négy hónap alatt.

A Nielsen által mért 60 háztartási vegyiáru és kozmetikum kategória – értékben mért – kiskereskedelmi forgalmából a bolttípusok piaci részesedése. Százalékban.

Bolttípus                   2011. január-április       2012. január-április
2500 nm felett                        38                                   36

401-2 500 nm                         17                                   19

201-400 nm                              3                                     3

51-200 nm                                8                                     8

50 nm és kisebb                       3                                     3

Vegyiáru szaküzlet                  27                                   27

Patika                                       4                                     4

Forrás: Nielsen, a fogyasztók médiahasználatáról és vásárlásairól információkat, valamint ismereteket  szolgáltató globális vállalat.