Becsült olvasási idő: 1 perc
Kúria: jöhet a népszavazás a földprivatizációról

Elkezdődhet az aláírásgyűjtés arról, hogy betiltsák-e az az állami földek privatizációját, miután a Kúria kedden úgy döntött, hogy hitelesíti az erről szóló népszavazási kérdést – számol be az Index.

Ha összejönnének az aláírások, akkor arról a kérdésről lehetne szavazni, hogy

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?

A kérdést Gőgös Zoltán MSZP-s politikus akarta hitelesíteni még 2015 novemberében, de a Nemzeti Választási Bizottság akkor elkaszálta. A Kúria viszont  ebben a szocialistáknak adott igazat, a végzése ellen jogorvoslatnak helye nincs.

A Kúriának a kérdés hitelesítésénél két kérdésben kellett állást foglalnia.

  •  Egyrészt, hogy a kérdés érinti-e közvetlenül és jelentősen költségvetési érintettség fennáll-e (az Alaptörvény 8. cikk 3 bekezdés b) pontjára tekintettel).
  •  Másrészt, hogy a kérdés megfelel-e az egyértelműség követelményének.

A Kúria áttekintette az Alkotmánybíróság és saját korábbi gyakorlata alapján azt állapította meg, hogy a termőföld, mint az Alaptörvényben is nevesített vagyontárgy, más vagyontárgyakhoz képest eltérő kezelése alkotmányosan indokolható, ezért a kérdés nem ütközik az Alaptörvényben foglalt tilalomba. A népszavazásra feltenni kívánt kérdés egyértelmű, félre nem érthető a Kúria szerint mind a választópolgári, mind a jogalkotói egyértelműség kritériumainak megfelel.

Ha érvényes és eredményes lenne a kérdésről kiírt népszavazás, akkor  a népszavazásról szóló törvény értelmében három évig nem lehetne értékesíteni az állami termőföldeket.