hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Fokozatosan javul a fogyasztói hangulat Németországban
Az infláció csökkenése reményt kelt a termelők és a vásárlók között is. Februárra az elemzők az utóbbi félév legjobb eredményét várják ezen a téren.

A fogyasztói hangulat az infláció és a recesszió veszélyének csökkenése miatt egymás után negyedik hónapja javul. Erre jutott a Growth from Knowledge német központú piackutató vállalat tanulmánya. Februárra további növekedés várható a fogyasztói bizalmi indexben, ami így fél év óta a legmagasabb értéket érheti el. 

Mint korábbi cikkünkben megírtuk, az ősz folyamán a vásárlói hangulat mélypontra jutott a borús kilátások és az áremelkedés következtében. „Bár a helyzet még mindig nagyon problémás, a pesszimizmus alábbhagyott végre”, mondta a GfK fogyasztói szakértője, Rolf Bürkl. „Az energiahordozók, mint a benzin és a fűtőolaj árának csökkenése magukkal hozták a vásárlási kedv javulását.” Az infláció mértéke két egymást követő hónapban csökkent – a legutóbbi alkalommal 8,6 százalékra.

Forrás: pexels.com

A fogyasztók gazdasági várakozásai az év elejére jelentősen feljavultak, a GfK adatai szerint majdnem elérve a hosszú távú átlagot. „A jelenleginél jobb értéket az ukrajnai háború kitörése előtt mértek legutoljára, 2022 februárjában”, mondta Bürkl. A fogyasztók benyomása eszerint egyre inkább az, hogy a recesszió kevésbé lesz súlyos, mint ahogy még néhány hete is sejthető volt - vagy akár teljesen el is kerülhető. 

Alacsony vásárlási hajlandóság

A fogyasztói hangulat megállapításához a havonta elvégzett GfK tanulmányok három összetevőt vesznek alapul: a gazdasági várakozásokat, a bevételi várakozásokat és a vásárlási hajlandóságot. A nagyobb összegű vásárlásokra való irányultság alacsony maradt, többek között azért, mert sokan félretettek bizonyos összegeket, például a magas fűtési számlákra. A fogyasztói hangulat másik kettő összetevője a GfK szerint újra megfelelő szintet ér el.

A bevételi várakozások terén januárban egy jelentős ugrást figyelhettünk meg. A fogyasztók abból indultak ki, hogy a valós bevételi veszteségek az infláció következtében nem lesznek olyan drasztikusak, mint az sejthető volt. 

Kijelenthető, hogy 2022 szeptemberének mélypontjáról sikerült továbblépni. A várakozások azonban még mindig jelentősen elmaradnak az előző év szinjétől.

Forrás: zeit.de

Borítókép forrása: pexels.com

Fordította: Osztie Gergely