hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Lehetetlen felkészülni egy éjszaka alatt az újabb hatósági árakra
"Ennek terheit a kereskedők viselik." - Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleményben kéri a türelmet a vásárlóktól.

A November 9-én elhangzott kormányinfón a hatósági élelmiszerárak kiterjesztését jelentették be: ársapkát kap az összes méretű tojás, és az étkezési burgonya is.  

“Ezúton kérjük a vásárlók megértését, mivel a november 10-i reggeli üzletnyitásokra lehetetlen felkészülni az éjszaka során. A rendelet kihirdetésének időpontjában az üzletek döntő többsége már bezárt, a dolgozók hazamentek” - írja a szövetség közleményében.

Az OKSZ eddig is segítette az árstop előírásainak végrehajtását, együttműködve a hatóságokkal is. “A családok több mint 200 milliárd forint támogatáshoz jutnak az élelmiszer árstop révén, oly módon, hogy ennek terheit a kereskedők viselik” - áll a közleményben.

- az élelmiszer üzletek éjszaka zárva vannak, a rendelet megjelenését követően már nem dolgoztak a munkatársak, (kevés non-stop boltot nem számítva),
- mind a tojás, mind a burgonya esetében többféle terméket is értékesíthet egy-egy üzlet, így nem csak két darab árcédulát kell átírni, az árcédulák cseréjének pedig van egy időigénye, még akkor is, ha ideiglenesen kézzel írják ki az új árakat,
- az árváltozásokat bármilyen ok miatt a vállalkozások központja rendeli el, az üzleteik számára,
- rendkívül fontos, hogy az online pénztárgépek átállítása az új árakra a megfelelő nyugtaadáshoz elengedhetetlen, ennek is van egy időigénye, ráadásul megfelelő, szigorú feltételek mellett, tehát még ha az árcédulákat át is írják a kereskedők, a nyugtaadatoknak azokkal egyezniük kell.

A kötelező tájékoztató feliratokhoz szükséges további rendelet még nem jelent meg, ezek elkészítése is időigényes.

Számos kisebb üzlet csak a reggeli órákban fog értesülni a változások hatályba lépéséről.