Zamaróczy Ádám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Még kevesebb csomagolás a Sparnál

A cég ezúttal az ausztriai egységeiben teszi környezettudatosabbá a vásárlás folyamatát.

A Spar Austria bejelentette, hogy Spar, Eurospar, és Interspar áruházaiban a csemege- és a húspultnál ezentúl a vevők a saját edényeikbe is kérhetik a felvágottakat, a sajtokat és a nyers húsokat.

A rendszer bevezetését egy sikeres, 2018-ban lebonyolított kísérleti projekt és az illetékes hatóságok engedélyének megszerzése előzte meg.

Az áruházlánc azt reméli, hogy az új koncepció fontos szerepet fog játszani saját csomagoláscsökkentő hadjáratában.

A Spar Austria speciális tálcákat, illetve szigorú higiéniai előírásokat alkalmaz, hogy a vásárlók dobozai semmiképpen se érintkezzenek közvetlenül a pulttal, a mérleggel és a vágóeszközökkel. A csomagolás folyamata öt lépésből áll:

  1. A vásárló először a kiszolgáló pult mögött álló alkalmazottnak egy tálcán, nyitott állapotban átnyújtja a dobozt.
  2. Az alkalmazott a tálcát ráteszi a mérlegre, és a mérlegen szereplő értéket lenullázza.
  3. A dolgozó az árut az edény megérintése nélkül behelyezi a dobozba, és leméri.
  4. A dobozt ezt követően a vevő a tálcán visszakapja, és becsukja.
  5. A dobozt végül a vásárló címkézi fel.