hero
Store Insider

Rovat:

AI
Becsült olvasási idő: 3 perc
Mélyponton a vezérigazgatók bevételi várakozásai

Az elmúlt öt év legalacsonyabb szintjére esett vissza a vezérigazgatók bevételnövekedéssel kapcsolatos várakozása, miközben a legtöbb vállalat azzal küzd, hogy a mesterséges intelligenciára fordított befektetéseit kézzelfogható megtérüléssé alakítsa. A vállalatvezetők 42 százaléka attól tart, hogy lemarad a technológiai alkalmazkodás tempójában, miközben a vám- és kiberkockázatok is felerősödtek. Hétfőn mutatták be a PwC 29. Globális Vezérigazgató Felmérésének eredményeit a davosi Világgazdasági Fórumon.

A világ 95 országában megkérdezett 4454 vezérigazgató közül mindössze 30% nyilatkozott úgy, hogy bizakodó cégének következő 12 hónapban várható bevételnövekedésével kapcsolatban – szemben a 2025-ben mért 38, illetve a 2022-es 56 százalékkal.

Az eredmények arra utalnak, hogy számos vállalat még nem tudta a befektetéseit pénzügyi eredményekké formálni, miközben a vezérigazgatók olyan összetett működési környezetben próbálnak eligazodni, amelyet a gyors technológiai változások, a geopolitikai bizonytalanság és a gazdasági nyomás alakít – áll a PwC közleményében.

A mesterséges intelligencia alkalmazása választja el 
a nyerteseket a lemaradóktól

A vezérigazgatók számára a legfontosabb kérdés az, vajon elég gyorsan alakítják‑e át a működésüket ahhoz, hogy lépést tudnak-e tartani a technológiai változásokkal, beleértve a mesterséges intelligenciát (AI) is. A megkérdezettek 42 százaléka ezt nevezte meg első számú aggodalmának – jóval megelőzve az innovációs képességekkel vagy a közép- és hosszú távú életképességgel kapcsolatos félelmeket (mindkettő 29%).

Bár széles körben kísérleteznek a mesterséges intelligenciával, mindössze 12% lát kézzelfogható előnyöket. A megkérdezettek 33 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jelentős mértékben invesztált a technológiába, és ebből bevételnövekedése is származott, miközben a cégvezetők 56 százaléka eddig nem tapasztalt jelentős pénzügyi hatást.

A gyors, szervezeti szintű AI-integráció profitkülönbséget teremt: azok a vezérigazgatók, akik az AI-befektetések után már többletbevételeket is realizálnak, két‑háromszor nagyobb arányban jelezték, hogy vállalatuk széles körben beépítette az AI-t termékeibe és szolgáltatásaiba, az ügyféligények generálásába, valamint a stratégiai döntéshozatalba.

Azok a vállalatvezetők, akik szerint szervezetük erős AI‑alapokkal rendelkezik – például felelős AI-keretrendszerrel és olyan technológiai környezettel, amely lehetővé teszi a vállalati szintű integrációt –, háromszor nagyobb valószínűséggel számoltak be érdemi pénzügyi megtérülésről. A PwC külön elemzése szerint azok a vállalatok, amelyek széles körben alkalmazzák az AI-t termékeikben, szolgáltatásaikban és ügyfélélményeikben, közel négy százalékponttal magasabb profitot értek el, mint azok, amelyek idáig még nem jutottak el.
 
„2026 döntő évnek ígérkezik a mesterséges intelligencia szempontjából. Egy szűk vállalati kör már most mérhető pénzügyi eredményekké alakítja az AI-t, miközben sokan továbbra is küzdenek azzal, hogy a pilotprojektek szintjéről továbblépjenek. Ez a szakadék már most megmutatkozik a bizalomban és a versenyképességben – és gyorsan tovább fog nőni azok számára, akik nem lépnek.”

–  hangsúlyozta Mohamed Kande, a PwC globális vezetője.

Növekvő bizonytalanság

A vezérigazgatók bizalma tovább csökkent, miközben növekedett a külső kockázatokkal szembeni kitettség. Világszerte a cégvezetők egyötöde (20%) úgy véli, hogy szervezetük a következő 12 hónapban nagy vagy rendkívül nagy mértékben ki lesz téve a vámokból eredő jelentős pénzügyi veszteségek kockázatának, bár a kitettség mértéke régiónként jelentősen eltér – a Közel-Keleten 6%, a kontinentális Kínában 28%, Mexikóban pedig 35%. Az Egyesült Államokban a vezérigazgatók 22 százaléka számolt be magas kitettségről.

A kiberkockázatokkal kapcsolatos aggodalom jelentősen erősödött: a tavalyi 24, illetve a két évvel korábbi 21 százalékkal szemben a vállalatvezetők 31 százaléka említi ezt fő fenyegetésként. 84% jelezte, hogy a geopolitikai kockázatok miatt kívánja vállalati szinten erősíteni a kibervédelmet.

A makrogazdasági volatilitással (31%), a technológiai zavarokkal (24%) és a geopolitikával (23%) kapcsolatos aggodalmak szintén fokozódtak, míg az infláció miatti félelmek kis mértékben csökkentek (27%-ról 25%-ra az előző évhez képest).

Stratégiai kényszer a megújulás

A kedvezőtlen kilátások ellenére a vezérigazgatók egyre inkább úgy látják, hogy a folyamatos megújulás elengedhetetlen a növekedéshez. Tízből több mint négyen (42%) jelezték, hogy vállalatuk az elmúlt öt évben új ágazatokban kezdett versenyezni. A jelentős akvizíciókat tervezők 44%-a várhatóan a jelenlegi iparágán kívül fog befektetni, a technológia pedig a legvonzóbb szomszédos szektor.

A vezérigazgatók valamivel több mint fele (51%) tervez nemzetközi beruházásokat az előttünk álló évben. Az Egyesült Államok továbbra is a legfontosabb célpiac – a megkérdezettek 35%-a sorolta a három elsődleges célország közé. Az Egyesült Királyság és Németország (mindkettő 13%), valamint Kína (11%) szintén előkelő helyen szerepel. Indiát 13% sorolta a három legfontosabb célország közé, a szubkontinens iránt éves összevetésben gyakorlatilag megduplázódott az érdeklődés.

A megkérdezettek csak negyede mondta azt, hogy szervezete magas kockázatot is elfogad az innovációs projektekben, határozott folyamattal rendelkezik az alulteljesítő kezdeményezések leállítására, vagy dedikált innovációs központot, illetve vállalati kockázati tőke funkciót működtet.

A vezérigazgatók arról számoltak be, hogy idejük 47 százalékában olyan témákkal foglalkoznak, amelyek időhorizontja kevesebb, mint egy év, miközben az öt éven túli döntésekre az idő mindössze 16 százaléka jut.

„A jelenlegi helyzet legnagyobb ellentmondása, hogy a világgazdasági helyzet (ideértve az összes körülményt) óvatossági reflexet hoz felszínre a vezetőkben, miközben egy olyan technológia időalapú versenye zajlik, ami hosszabb távon alapjaiban formálja át a működést, és láthatóan nem adaptálható gyors intézkedések keretében”

– mutatott rá Mezei Szabolcs, a PwC Magyarország cégtársa.

Borítókép illusztráció: Adobe Stock