Becsült olvasási idő: 2 perc
Mi köti össze a Tokaj Kereskedőházat és a Gödöllői Királyi Kastélyt?

Örökségvédelem és Marketing, Tradíciók és Innováció – ezek azok a kiemelt célok és tevékenységi irányok, melyek a Tokaj Kereskedőházat és a Gödöllői Királyi Kastélyt összekötik 2012-ben.

Mindkét vállalkozásnak felelőssége van a magyar nemzeti örökség ápolásában, melyeknek őrzői és jeles képviselői a hazai és nemzetközi piacon.

Mindegyikük más területen képviseli a fentieket, de innovációval, együttműködéssel erősíteni tudják egymást. Ennek eredményeképpen egyedi arculattal jelenik meg a Királyok Bora a Gödöllői Királyi Kastélyban.

tokajiA Tokaj Kereskedőház Zrt. – mint a Tokaji márkanév legnagyobb képviselője – küldetésének tekinti, hogy ezt a hungarikumot megőrizze a jövő generációi számára. Az egyetlen állami tulajdonú borászat a tradicionális értékek megőrzése mellett kiemelt figyelmet fordít az innovációra is, így az utóbbi évek beruházásai, fejlesztése és szemléletváltása révén modern nagypincészetté fejlődött.

Tradíció és innováció, e törekvések jegyében született meg a társaság és a Gödöllői Királyi Kastély együttműködése, mely keretében közösen választották ki a kastély borát. A 2004-es évjáratú 5 puttonyos Tokaji aszú kiváló minőségén túl megjelenésében is egyedi, hiszen a Tokaj Kereskedőház Gödöllői Királyi Kastély Tokaji Aszújának címkéje közönségszavazáson került kiválasztásra.
Az együttműködés jelentőségét növeli, hogy mindkét gazdasági társaság többségi állami tokajitulajdonban van, az állam tulajdonosi jogait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja.

A két együttműködő szervezet tavaly kezdte el keresni azokat a lehetőségeket, melyek hozzájárulhatnak tevékenységük fejlesztéséhez és kölcsönösen erősíthetik egymást.

A folyamatosan megújuló kastély 2012-ben friss terekkel és kínálattal várja a látogatókat.

A Gödöllői Királyi Kastély fejlesztései közül ki kell emelnünk az Udvari Beszállítók boltjának kialakítását és a gasztronómiai élmény- és kalandtúrák életre hívását.

Az Udvari Beszállítók Boltjának kialakításával a kastély célja az volt, hogy felhívja az idelátogatók figyelmét a méltán híres és tradíciókkal rendelkező magyar termék előállítókra és azok termékeire, akik egykoron megkapták az „udvari beszállító” címet.  

A Gödöllői Királyi Kastély múltjának és rangjának megfelelően reprezentálni tudja a legkiválóbb magyar hungarikum termékeket, a nemzetközi turisztikai piacon.

Az Udvari Beszállítók Boltjában törekszenek arra, hogy a térség kézműves termékei is bemutatásra kerüljenek, amivel egy térségi marketing tevékenységet is ötvöznek a kínálatba.

Kapcsolódva a bolt kínálatának bővítéséhez alakítottak ki új gasztronómiai élmény- és kalandtúrákat.

A gasztronómiai élmény- és kalandtúrák királyi környezetben jól tudják reprezentálni a kastélyt, a várost és térségét, valamint bővíti a beutaztató utazási irodák felé a kínálatot, kiemelten a csoportok számára.

A programokról bővebben: www.királyikastély.hu