Bár a romlott élelmiszereket többnyire már szag alapján is fel lehet ismerni, a minőség hanyatlásának detektálásához olykor nem elég az érzékszerveinkre hagyatkoznunk. A baktériummal szennyezett táplálék beazonosítása még ennél is keményebb dió, hiszen a kórokozók jelenlétére a termékek illata általában nem hordoz markáns bizonyítékokat.

Ugyan már léteznek olyan érzékelők, amelyek a romlott minőséget, illetve a bacilusok jelenlétét ki tudják mutatni, ezek általában kizárólag az étel vagy a csomagolása felszínén helyezkednek el, és így nem tudják „mélyrehatóbban” kielemezni az élelmiszereket.

Az MIT kutatói éppen ezért fejlesztettek ki egy olyan, színváltós szenzortapaszt, amely a pontosabb analízis érdekében valamelyest immár a táplálék belsejébe is befurakodik.

Az esetlegesen ártalmas mikroszkopikus létformákat, illetve a megromlott minőséget detektáló eszköz akkora, mint egy postai bélyeg, és úgy néz ki, mint a tépőzárak tüskés oldalai.

A találmány létrehozásához a kutatók először molylepkék gubójából kivontak egy bizonyos selyemfehérjét, majd pedig egy mikrotűs formába öntötték ezt az anyagot.

„A selyem tökéletesen ehető, nem mérgező, akár élelmiszer-összetevőként is fel lehet használni, és mechanikailag elég robusztus ahhoz, hogy rengeteg szövettípuson – például a húsokén, az őszibarackén és a salátáén is – át tudjon hatolni”  – nyilatkozta az MIT Newsnak Benedetto Marelli, a fejlesztésben részt vevő egyik kutató.

Amikor a „váz” kész lett, a szakemberek minden egyes mikrotű hegyére egy lyukat fúrtak, és így a csúcsok és a tapasz hátulja között szabad belső átjárást teremtettek. A következő lépés kettő, az E.coli-fertőzöttségre, illetőleg az ételek romlottságára utaló pH-értékekre színt váltó biotinta megalkotása volt.

Az E.colit azonosító anyaggal egy „E”, a pH-meghatározó festékkel pedig egy „C” betűt nyomtattak az eszközre.

Mindkét betű alapszíne a kék volt.

Az érzékelő kapacitásainak felméréséhez különböző nyers halhúsdarabokba E-coli-baktériumot, szalmonellát vagy egy szennyeződésmentes folyadékot fecskendeztek a kutatók. Körülbelül 16 órával később az E.colit tartalmazó mintákon az „E” kékről vörösre változott, vagyis az érzékelő sikeresen detektálta bennük a bacilust. A szalmonellatartalmú minta szenzora kék maradt, vagyis a két kórokozót képes volt megkülönböztetni egymástól.

Mind ezen felül, 24 óra elteltével az összes halhúsdarab „C” betűje bevörösödött, ami azt jelezte, hogy az emberi fogyasztásra immár alkalmatlan minőséget is felismeri a technológia.

Bár a módszer állítólag már így is gyorsabb a konkurenciáénál, a kutatók idővel még gördülékenyebbé kívánják tenni az identifikáció folyamatát, illetve más kórokozókra – például szalmonellára – is megpróbálják érzékenyíteni a szenzorokat.

A további csiszolgatásokat követően a mikrotűs tapasznak komoly hasznát vehetik egyebek mellett az élelmiszergyártók is, de a konyhában tárolt ételek fogyaszthatóságának meghatározásával idővel a lakosság mindennapjait is megkönnyíthetik.