hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Munkavállalói elvárás a környezetbarát iroda
A világ egyik vezető higiéniai és egészségügyi cikkeket gyártó vállalatának megbízásából készített „Öko-iroda” című kutatás rávilágított arra, hogy megváltoztak a dolgozók elvárásai a fenntarthatósággal kapcsolatban.

A munkavállalók 43 százaléka úgy érzi, az irodája  „szégyenletesen” környezetszennyező, és majdnem a fele csalódott amiatt, hogy a munkáltatója semmit sem tett ez ellen a pandémia alatt. Ez derült ki az Essity higiéniai termékeket is kínáló márkája, a Tork kutatásából, amelyet Európa hét országában 12 000 munkavállaló részvételével végeztek el. A felmérés szerint a munkavállalók 84 százaléka szeretne környezetbarátabb irodában dolgozni és 10-ből 7 munkavállaló érzi úgy, hogy át kell vennie a kezdeményezést a fenntarthatóság terén. Sokan már maguk is fontolóra vették környezetbarát megoldások bevezetését, mivel 3-ból 1 dolgozó szerint főnökei egyáltalán nem törődnek a bolygó jövőjével.

Forrás: Essity

Fontosak a fenntarthatósági szempontok

A vizsgálat azt is megállapította, hogy a válaszadók 66 százaléka új munkahely keresésekor már a fenntarthatósági intézkedéseik alapján is mérlegeli a cégeket. A munkavállalók legfontosabb szempontjai között van az újrahasznosítás, a hulladék és az energiafelhasználás csökkentése, illetve jobb belső kommunikációt várnak el munkahelyüktől a fenntarthatósággal kapcsolatban.

Forrás: Essity

„Az elmúlt 18 hónapban határozott változást figyeltünk meg, mivel a munkavállalók minden eddiginél komolyabban veszik a fenntarthatóság kérdését. Egyértelmű elvárásuk és igényük van a környezetbarát, fenntartható irodára, de ezt egyes munkáltatók gyakran figyelmen kívül hagyják. Az olyan egyszerű lépések, mint az újrahasznosítási gyakorlat javítása és az energiafelhasználás csökkentése, illetve környezetvédelmi tanúsítványokkal rendelkező termékek használata az irodában már most is rengeteget számítanak.”  – mondta el Nagy Géza, az Essity Hungary Professional Hygiene divíziójának kereskedelmi igazgatója a Tork öko-iroda kutatás kapcsán. 

Forrás: Essity

A kis lépések is számítanak

A higiéniai termékekre és megoldásokra szakosodott Tork márka PaperCircle® szolgáltatásával már 14 országban segít a vállalatoknak a használt papír kéztörlők újrahasznosításában. Ennek révén a Tork munkatársai olyan rendszert alakítanak ki az irodákban, gyárakban, hogy lehetőség legyen a használt papír kéztörlők külön gyűjtésére, visszagyűjtésére és újrahasznosításra. Ez a szolgáltatás nagy hatással bír, mivel nem pusztán a hulladék mennyiségét, de a teljes ökolábnyomot is csökkenti.

A borítókép forrása: Pexels.com