A Store Insider magazin meghirdeti a Minőségi mentes és funkcionális termékek versenyét. A korábbi Mentes-M verseny kibővül, most már funkcionális termékekkel is nevezhetnek a cégek. A bővítést az indokolja, hogy a funkcionális termékek, éppúgy, mint a mentes élelmiszerek, ma ugyanúgy hozzájárulnak életminőségünk javításához, a mindennapi jóllétünkhöz. Elsőként a Mentes verseny zsűritagjait mutatjuk be.

DR. NÉMEDI ERZSÉBET
Élelmiszeripari mérnök, biotechnológus, az élelmiszertudományok doktora. Az Expedit Nodum alapító vezetőjeként 22 éve foglalkozik magyarországi és nemzetközi
élelmiszeripari és táplálkozástudományi trendekkel, termékek tervezésével, fejlesztésével, illetve piaci szabályozásával. Évekig tevékenykedett Brüsszelben nemzeti delegált szakértőként a „Food security and sustainable agriculture programme committee-ben". Egyebek mellett a Magyar Tudományos Akadémia, Agrártudományok Osztálya, Kertészet- és Élelmiszertudományi Bizottság köztestületi tagja.

DR. DÖMÖLKI FERENCNÉ LÍDIA
A Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán végzett, majd egy év ipari gyakorlat után a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézetben dolgozott 20 éven keresztül édesipari főmérnök, laborvezető, élelmiszer osztályvezető, élelmiszeripari főosztályvezető munkakörökben. Az első fémgőzölt fóliába csomagolt szaloncukor, a New Yorkban Word Star-díjat nyert Milka lágytojás, és különböző édességek korszerű csomagolásának fejlesztésében játszott szerepet. Számos szakmai és ismeretterjesztő publikációja jelent meg. Elkötelezett fogyasztóvédőként médiaszereplései mindig a fogyasztók tájékoztatására irányulnak.

GLÁSER TAMÁS
Vegyészmérnök, iparjogvédelmi szakértő. A Brand Way & Compass Kft. vezető tanácsadója, Magyar Védjegy Egyesület ügyvezető elnöke. A VOSZ-ban szinte minden ciklusban vezető szerepet töltött be többek között az innováció és a szellemi tulajdon, valamint a szervezet fejlesztésében. Nevéhez fűződik a VOSZ Női Vállalkozói Szekció létrehozása, amelynek mai napig mentora, továbbá számtalan szakterület jogszabály-véleményezésében és a jogszabályok jogérvényesítésében részt vett. Elismerései közül kiemelkedik a Magyar Gazdaságért-díj (2006), a Magyar Köztársaság Érdemkereszt Ezüst fokozata (2008), valamint a Jedlik Ányos-díj (2015).

PAPP TÍMEA, az egészségkalauz.hu főszerkesztője.

STŐHR GRÉTA
Influencer, holisztikus életmódtanácsadó, természetgyógyász, ayurveda konzulens és terapeuta. A Gréta Főzőiskola és a Great Food and Health Holistic Institute nemzetközi oktatási intézmény alapítója, ügyvezetője, és oktatója. Gréta Konyhája címen hat évadon át jelentkezett vegán főzőműsorral a Life Tv-n. Két, kizárólag növényi recepteket tartalmazó szakácskönyvet jelentetett meg Gréta konyhája és Gréta kedvencei címmel.

SZIGETI TAMÁS JÁNOS
Okleveles agrármérnök, agrokémiai növényvédelmi szakértő, a WESSLING Hungary Kft. nyugalmazott üzletfejlesztési igazgatója, jelenleg a Bálint Analitika Kft. stratégiai igazgatója. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen és a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát. Jelenleg a Bálint Analitika Kft. műszaki tesztelési folyamatainak korszerűsítésével, a laboratóriumi munkafolyamatok áttekinthetőségének javításával, tudományos tanácsadásssal, valamint személyzetei és módszertani feladatok szakmai megoldásával foglalkozik.

SZÖLLŐSI RÉKA
A Külkereskedelmi Főiskola elvégzése után a Gödöllői Agráregyetem francia nyelvű képzésén tanult uniós agrár- és vidékfejlesztési politikát. Pályája során dolgozott szakfordítóként, uniós élelmiszerszabályozási témákon az agrártárca munkatársaként, 2010 és 2021 között a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) vezető munkatársa volt. Jelenleg független élelmiszerpolitikai elemzőként, élelmiszer-szabályozási szakértőként és fenntarthatósági tanácsadóként dolgozik, workshopokat, előadásokat tart és blogot vezet a fenntartható élelmiszerellátásról. A Lisztérzékenyek
Éredkképviseletének Országos Egyesülete gluténmentes termékversenyének, valamint a nemzetközi V-Label (vegán tanúsító védjegy) 2023. évi innovációs világversenyének zsűritagja.

ÁCS DÓRA
A Store Insider FMCG-szaklap főszerkesztője, a Tobacco dohányipari szaklap egykori alapító főszerkesztője. Az 1990-es évek elején könyvszerkesztőként, majd alapító szerkesztőként tevékenykedett a Piactükör című, B2B fogyasztóvédelmi újságnál. Ezt követően szerkesztőként csatlakozott az Élelmiszer szaklaphoz, ahová rövid kitérő után főszerkesztőként tért vissza 2007-ben, és amelynek ma is a tartalmi vezetője.
2013-ban, az új trafikrendszer bevezetésekor részt vett a Tobacco magazin létrehozásában. Az Év Boltja versenyt 2015-ben az ő irányításával indította el az Élelmiszer szaklap, amely 2019-től Store Insider néven jelenik meg.
NEVEZÉSI HATÁRIDŐK A VERSENYRE:
A két verseny azonos határidőkkel és nevezési díjakkal fut:
➤ normál nevezési határidő: 2023. Szeptember 25.
➤ végső nevezési határidő: 2023. Október 2.
További információk a honlapunkon!


