Becsült olvasási idő: 1 perc
Rekord számú magyar kiállító lesz a berlini Zöld Hét élelmiszervásáron

Rekord nagyságú, 668 négyzetméteres területen mutatkoznak be magyar élelmiszertermelők a berlini Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche) vásáron, amely január 15-től 24-ig tart. Tavalyhoz képest dupla annyi, huszonöt magyar kiállító kínálatából ezúttal legnagyobb arányban speciális húskészítményeket, borokat és fűszereket kóstolhatnak majd a látogatók.

„Tíz nap alatt mintegy 350 ezren szokták felkeresni ezt a leginkább közönségnek, de szakmai beszerzőknek is egyre inkább szóló vásárt. Így a kiállítók egyrészt kipróbálhatják, termékeik hogy ízlenek a német fogyasztóknak, másrészt növelhetik áruik ismertségét is élelmiszereink legnagyobb export piacán” – tájékoztat Simon-Lutring Tünde, a berlini vásárvállalat magyarországi képviselője.

Hozzáteszi, hogy a kiállítást több mint 300 gazdasági, politikai rendezvény kíséri, amelyek összesen további 100 ezer résztvevőt szoktak vonzani.

„Kiemelkedik a keretprogramból a 7. Globális Élelmezési és Agrárfórum (7. Global Forum for Food and Agriculture), amit ’Agrár Davosnak’ is szoktak nevezni a csúcstalálkozó miatt, amelyen legutóbb hetvenkét ország mezőgazdasági minisztere vett részt. Idén konferenciájuk vezértémája a városlakók élelmiszerellátása és a mezőgazdaság mellett a vidék helyzete lesz az urbanizáció korában. Aktualitását az adja, hogy már a Föld lakosságának több mint fele él városokban. Ez az arány előrejelzések szerint 2050-ig eléri a világ népességének háromnegyed részét, azaz kereken 7 milliárd embert”.

Január 16-án szombaton a résztvevő országok mezőgazdasági miniszterei a német Külügyminisztérium nagytermében tanácskoznak az urbanizáció kezeléséről agrárpolitikai szempontokból. A magyar Földművelésügyi Minisztériumot a tervek szerint Fazekas Sándor képviseli.”

Az idei Zöld Héten hagyományosan megtalálható lesz a magyar csárda is, mely népszerű ételeivel most is a 10-es csarnokban várja a vendégeket. A látogatók egyszerre akár 300-an is helyet foglalhatnak, hogy kanalazzák a kiemelkedően legkedveltebb gulyáslevest.

További információ: www.gruenewoche.de