A kimcshi a koreai konyha egyik legismertebb étele, kínai kel, retek, zöldhagyma és uborka fermentálásából keletkező vegyes zöldség savanyúság. A mikproplasztik-megkötő tulajdonságot a belőle származó Leuconostoc mesenteroides tejsav-baktériumon figyelték meg – ez a zöldségek felszínén gyakran előforduló mikroorganizmus, amelynek szerepe van mindenféle fermentációban és savanyításban.
A tudósok megállapították, hogy a Leuconostoc mesenteroidesek felszínén stabilan megtapadnak a mikroműanyagok, és a bél körülményeit szimuláló kísérletekben a mikroműanyagok 85 százalékát megkötötték. Ezt követően bélflóra nélkül nevelkedett kísérleti egereken végeztek méréseket. Ezek szerint a savanyúságot kapó egerek ürülékében kétszer annyi mikroműanyag távozott, mint a kontrollcsoportéban.
Mint ismert a műanyagok természetes úton nem bomlanak le, ehelyett 5 milliméterestől 100 nanométeresig terjedő részecskékké porladnak szét és mára megjelentek a Föld civilizációtól teljesen elszigetelt földrajzi régióiban és különböző vadon élő állatok szervezetében is. Emberek esetében ismert, hogy a műanyag nanorészecskék olyan kicsik lehetnek, hogy az agy-ér gátat is átlépik – ennek egyik következménye, hogy a vesénél és májnál is nagyobb koncentrációban találtak mikroműanyagot az agyban.
Az Earth.com kiemeli, hogy az emberi szervezet mikroműanyag egészségügyi hatásaival kapcsolatban nem rendelkezünk részletes tudományos ismeretekkel. Továbbá embereken végzett vizsgálatok nélkül a kimcshi sem tekinthető mikroműanyag elleni csodaszernek.
Borítókép illusztráció: Adobe Stock


