Február 11-én tartotta alakuló ülését a Business Superbrands és a Superbrands Szakértői Bizottság. A szaktekintélyek idén másodjára a fogyasztói mellett az üzleti márkák kiválóságait is díjazzák.
2009-ben azok a márkák bízhatnak a sikerben, amelyek tisztelik a partnereiket, rugalmasak, képesek erős személyes márkákat felvonultatni és elhiszik, hogy győzhetnek – tette hozzá Dr. Serényi János a Superbrands Bizottság elnöke.
A gyorsan alkalmazkodó márkák megérdemlik a hírnevet, ezért a Superbrands Program központi céljának a legkiválóbbak megismertetését tekinti a széles közönséggel melynek alapja egy, a Program keretén belül megvalósuló nagyszabású kampányt. Idén a B&P Brandaktívval – a márka- és kommunikációs stratégia ügynökségével − kialakított együttműködésből adódóan egy teljesen új kreatív koncepció segíti a kampányban résztvevő superbrand-ek kommunikációját.
A kiváló márka iránytű a mai globalizált világban, és akkor tudunk fenntartható eredményeket elérni, ha a termék, a szolgáltatás minősége, presztízse, piaci pozíciója és az általa kialakított imázs és brand egyensúlyban van, és hosszú távon egyensúlyban is marad – mondta Dr. Bienerth Gusztáv a Business Superbrands Bizottság elnöke, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke.
A csúcsmárkák a program révén − a kampányon túl − lehetőséget kapnak a Superbrands logó használatára, a Superbrands kiadványban való megjelenésre, illetve egy vezető piackutató cég által végzett márkaérték kutatásban való részvételre, mely felmérés eredményei idén harmadik alkalommal lesznek hozzáférhetők.
A magyarországi szupermárkák kiválasztásának alapja a Magyar Szabadalmi Hivatal PIPACS adatbázisa, amelyben csaknem 95 000 nemzeti védbejegyzés található. A marketing szakma, a média és a tudományos élet vezető képviselőiből álló szakértők ennek az adatbázisnak a szűkített és frissített változatából választják ki a 2009-es év hazai superbrandjeit.
A Superbrands címet elnyert márkáknak lehetőségük nyílik részt venni a Superbrands 2009 Programban.
A Superbrands szervezetről, hátteréről, nemzetközi vonatkozásairól bővebben: www.superbrands.hu
elelmiszer.hu

