hero
Nébih
Becsült olvasási idő: 1 perc
Szabályellenesen működő állattartó telepet záratott be a Nébih
Nyomonkövethetőségi és higiéniai hiányosságok miatt kellett felfüggeszteni az egység tevékenységét.

Súlyos higiéniai hiányosságokat és az állattartásra vonatkozó jogszabálysértéseket tártak fel a Nébih szakemberei egy békés megyei kistermelő ellenőrzése során. A vizsgálat helyén fellelt 68 sertés jelöletlen volt, az állattartó azok származását, állategészségügyi státuszát nem tudta igazolni. A kistermelő az állatállományról nem vezetett nyilvántartást, ahogy az állatokon végzett gyógykezeléseket és takarmányozásukat sem dokumentálta. A jogellenesen helyben vágott sertések esetében a kötelező húsvizsgálat szintén elmaradt.

A szennyezett, rendetlen takarmánytároló helyiségben rágcsálóürülék és patkányok is voltak. Az ellenőrök a földön lévő zsákokban, részben közvetlenül a padlón, nagy mennyiségű penészes pékárut is találtak.

A biztonságos élelmiszer-előállítást garantáló előírásoknak az erre szolgáló létesítmény sem felelt meg. Többek között a gyártótér mennyezete, a munkaasztal és a helyiségben lévő gépek szennyezett voltak, a falakat és a mennyezetet borító gipszkarton burkolat több helyen sérült volt. Az alapanyagokat és késztermékeket több esetben alátét nélküli ládákban tárolták a padozaton. A zsírolvasztást az ellenőrzés idején az udvaron végezték, az alapanyagot és a készterméket a földön tárolták.

Forrás: Nébih

A Nébih a súlyos járvány- és élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az állattartó telep valamennyi egyedére forgalmi korlátozást rendelt el, a kistermelői tevékenység végzését pedig – a hiányosságok kijavításáig – azonnali hatállyal felfüggesztette.  Fentieken túl a hatóság azonnali hatállyal kivont a forgalomból 42 tétel, összesen 1701 kg nem nyomonkövethető élelmiszert. 

Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van. A kistermelő a kedvező eredményű helyszíni, hatósági szemle után folytathatja majd tevékenységét.

Az érintett termelő és a visszahívással érintett élelmiszerek adatai megtalálhatóak a jogsértés listán: https://portal.nebih.gov.hu/jogsertesek