Miközben az Egészségügyi Világszervezet hétfőn kiadott, a vörös húsokat és a feldolgozott hústermékeket rákkeltőnek minősítő jelentésén vitatkozik a fél világ, a kormány honlapján megjelent a Magyar Élelmiszerkönyv több húskészítményre – például a virslire, sütőkolbászra – vonatkozó előírásait módosító rendelettervezet. Hogy az új tervezet megjelenése és a WHO-jelentés között van-e összefüggés, az nem derül ki a tervezetből, az idő rövidsége miatt valószínűleg puszta véletlen. Mindenesetre a módosítások lényege, hogy az eddiginél nagyobb hústartalmat ír elő a különböző termékekre. Egyelőre csak javaslatról van csak szó, azaz még egyeztetés alatt vannak a szabályok, és nem tekinthetőek a kormány és az agrárminiszter véleményének.
A hangsúlyozottan még csak gondolatkísérletként létező, új előírások értelmében például a virsli és a párizsi minimális hústartalma 40-ről 51 százalékosra növekedne. A krinolinnál 55 százalék lenne az alsó határ, és valahára a szafaládé is bekerülne a Magyar Élelmiszerkönyvbe. Újítás még, hogy a téliszalámi nem tartalmazhatna rekesz- és rágóizmot. A többi lehetséges változás „megemésztéséhez” a vs.hu oldalára szükséges ellátogatnunk.

