hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Tempót vált a Decathlon: kisebb boltokkal támadja a városközpontokat

A Decathlon a gazdasági bizonytalanság ellenére is gyorsítja növekedését Németországban: bővíti üzlethálózatát, miközben stratégiát vált, és egyre inkább a városi, kisebb alapterületű üzletekre fókuszál – számolt be róla a Der Spiegel.

A sport iránti kereslet a gazdasági nehézségek közepette is stabil maradt Németországban

A Decathlon 2025-ben látványosan gyorsította németországi növekedését, és 18 új üzletet nyitott. A vállalat árbevétele 8,8 százalékkal, mintegy 1,27 milliárd euróra emelkedett, jelentősen meghaladva az egy évvel korábbi, 2,1 százalékos bővülést.

A német sportcikkpiac továbbra is erősen versenyzett, több milliárd eurós szegmens, ahol a Intersport számít piacvezetőnek, míg a Sport 2000 a második legnagyobb szereplő. A Decathlon terjeszkedéssel igyekszik növelni részesedését, ami rövid távon a profitabilitásra is hat: az üzemi eredmény 2,9 százalékkal 28,1 millió euróra nőtt, miközben 2023-ban még 38 millió euró feletti eredményt értek el.

A vállalat közben stratégiát is vált. A korábbi, városszéli, nagy alapterületű áruházak helyett egyre inkább kisebb, szűkebb kínálatú egységeket nyit bevásárlóközpontokban és frekventált belvárosi helyszíneken. 2026-ra 25 új üzlet megnyitását tervezik, többek között Oberhausenben, Saarbrückenben, Leverkusenben és Trierben.

A fizikai boltok továbbra is kulcsszerepet játszanak: a Decathlon bevételének mintegy 74 százaléka üzletekből származik. Kiemelkedően teljesít a kerékpáros és futó termékkategória, valamint az új belépők számára kínált sporteszközök értékesítése.

A lánc 2025 végére 105 üzletet működtetett Németországban, mintegy 6000 munkavállalóval. A cél, hogy 2027-re 150 üzletre bővítsék a hálózatot, és további körülbelül ezer új munkahelyet hozzanak létre.

via Der Spiegel

Fotó: Adobe Stock