A hat alkalommal meghirdetett kiírás összesen mintegy 40 ezer diákhoz juttathat el hasznos fogyasztóvédelmi ismereteket.
A pályázat célja, hogy a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatoknak fokozottan kitett gyerekek, fiatalok diákéveik alatt útmutatást kapjanak a tudatos fogyasztói magatartásról. A címek odaítélésével a praktikus ismeretek elsajátítását érdemi intézkedésekkel, programokkal segítő iskolák erőfeszítéseit jutalmazza a tárca.
A sikeresen pályázók a felhívásban felsorolt tíz szempont, például az internet és a közösségi média biztonságos használatára nevelés, reklámelemzés közül legalább háromnak már megfelelnek, további egy elvárás későbbi teljesítését vállalják. Az elbírálásnál előnyben részesítik a kitüntető címmel rendelkező partnerrel együttműködő intézményeket.
A körültekintő vásárlásra felkészítő általános tartalmak mellett minden évben egy-egy kiemelt területre is felhívják a diákok figyelmét. Idén a hamis zöld állítások felismeréséhez adnak támpontokat az iskolák, bár az ellenőrzések tapasztalatai szerint efféle megtévesztésre idehaza csak elvétve akad példa. A fenntarthatósági üzenetekre fogékony fiataloknak azért érdemes tisztában lenniük azzal, hogy nem minden, magát bionak, ökonak, natúrnak mondó árucikk készül kizárólag természetes anyagokból, környezetbarát gyártási technológiákkal - hívta fel a figyelmet a tárca.
Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte: az első százhoz hamarosan újabb oktatási intézmények csatlakozhatnak, a szeptemberben megnyitott idei felhívásra mostanáig tizenkét iskola jelentkezett.
"A szakminisztérium és a fogyasztóvédelmi hatóság a vásárlók jogait erősítő szabályozással, állandó jelenléttel óvja a magyar családokat. Az iskolákat bevonó programban célzott szemléletformálással alapozzuk meg a jövő vevőinek önvédelmi képességeit. Így tudatos vásárlók és a fogyasztóbarát szemléletet sajátjuknak érző leendő vállalkozók, kereskedők kerülnek ki az oktatási intézményekből" - fogalmazott.

