Egy BeeHex nevű startup közösségi finanszírozással 1 millió dollárt gyűjtött össze, hogy piacra dobhassák első terméküket, a Chef 3D nevű pizzanyomtatót. Beprogramozása után a berendezés bármilyen alakú pizza előállítására képes, és a tésztát, a szószt és a sajtot is egymaga nyomtatja ki. Az eledelt ezt követően percek alatt ki lehet sütni.
A koncepciót elméletileg hosszú útra induló asztronauták számára találták ki a tervezők.
Aztán a cég alapítói napjaink talajszintű árucseréjében is felfedezték a lehetőséget.
A társaság egyik vezetője szerint a hosszú távú cél egy olyan printerhálózat létrehozása, amelynek nyomtatóival helyben lehet megalkotni a testreszabott snackeket. A fogyasztóknak egyszer majd lehetősége nyílik arra, hogy egy applikáció segítségével a saját egészségügyi igényeiknek megfelelő ételeket teremthessék elő a készülékekből.
A startup Jim Grote befektető gurunak és a Donato Pizza étteremlánc megalapítójának is felkeltette a figyelmét, aki szentül hiszi, hogy bizony a nagy forgalmú pizzázókban is van keresnivalója a technológiának.
A BeeHex pillanatnyilag néhány kiválasztott élelmiszeripari ügyféllel karöltve teszteli a módszert, a maga kutatási és fejlesztési létesítményeit pedig történetesen áthelyezte az ohiói Columbusba.

