Zamaróczy Ádám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Hamarosan megkezdi Európában pizzáinak automatizált házhozszállítását a Domino’s

A rendelkezésre álló humán erőforrás egyszerűen nem elég a növekvő számú megrendelések teljesítéséhez.

A Domino’s Pizza egy európai startup céggel partnerségben kifejlesztette a maga innovatív robotizált házhozszállító technológiáját. A pizzamonstrum bejelentette, hogy (többek között) Hamburgban a Starship Technologies nevű céggel történő együttműködésének gyümölcseként kezdi meg önjáró masinák alkalmazását a pizzák kiközvetítéséhez.


A CNBC egy évvel ezelőtt arról számolt be, hogy termékeinek kézbesítéséhez a Domino’s Új-Zélandon már megkezdte egy hasonló rendszer tesztelését.

Legalább is egyelőre egy hús-vér munkatárs a hatékony kiszállítás érdekében követni fogja az önfejű járműveket, a szolgáltatás pedig kezdetben csak egyes helyszínek 1 mérföldes (1,6 kilométeres) körzetében lesz elérhető.

A Domino’s vezérigazgatója azt mondta, hogy a házhozszállítások szaporodó számának kielégítéséhez a rendelkezésre álló humán erőforrás nagysága immár nem elegendő; ezért van szükség az automatizált futárok alkalmazására.  „Az eljövendő 5-10 évre kivetített növekedési terveink megvalósításához egyszerűen nem lesz elég futárunk, ha a flottánkat nem próbáljuk meg kibővíteni ehhez hasonló kezdeményezésekkel” – mondta a Recode szerint Don Meij, a Domino vezérigazgatója.