Az Olimpiai Játékok Szervezőbizottságának jelképei és szimbólumai, így a Londoni Olimpiai Játékok Szervezőbizottságának (LOCOG) jelképei és szimbólumai is védjegyoltalmat élveznek. Ilyen oltalom alatt álló védjegyek az „olimpia” és „olimpiai” elnevezés, az olimpia zászlaja, jelvénye, jelmondata, emblémája és himnusza, de védjegyoltalom alatt áll az olimpiai láng és az olimpiai fáklya is. Előbbi meghatározása szerint az a láng, amelyet Olympia városában gyújtanak meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felhatalmazásával, utóbbi pedig a NOB által jóváhagyott hordozható fáklya, vagy annak élethű másolata, amelynek célja az olimpiai láng meggyújtása. A londoni olimpia vonatkozásában a szervezők levédették a London 2012 kifejezést, a london2012.com weboldal nevet, a londoni olimpia és paralimpia saját logóit, a sportesemény kabalafiguráit, és az olimpiára tervezett, a sportágakat jelölő piktogramokat is.
„Az olimpiai jelképek Magyarországon is törvényi védelem alatt állnak. Az olimpiai ötkarikának mint olimpiai jelképnek például a 2008. évi LX. törvény biztosít védelmet” – tájékoztat dr. Vaska Ottilia, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) jogásza. Ez a törvény az olimpiai jelkép oltalmáról szóló, Nairobiban, 1981. szeptember 26-án elfogadott nemzetközi szerződést hirdeti ki. A Nairobi Szerződés nem védjegyoltalmat biztosít az olimpiai ötkarikának, de garantálja azt, hogy a NOB engedélye nélkül más ne szerezhessen az olimpiai jelképből álló, vagy azt tartalmazó védjegyet.
Az olimpiai jelképeknek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a kizárólagos tulajdonosa. Ezek használatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Chartája és szabályzatai rendezik. Tulajdonosként a NOB jogkörébe tartozik, hogy a jelképek bármilyen módon történő, akár kereskedelmi célból, akár védjegyként történő lajstromozás céljából felhasználására engedélyt adjon. A Magyar Olimpiai Bizottság a sportról szóló 2004. évi I. törvény értelmében jogosult a NOB előírásaival összhangban az olimpiai jelképek kereskedelmi vagy egyéb célú felhasználására, ezek mások által történő használatának, hasznosításának engedélyezésére, továbbá az ezzel kapcsolatos vagyoni jogok gyakorlására, illetve az ezekkel való rendelkezésre Magyarország területén. A MOB ezen felül a szervezet saját címerének és a Magyar Olimpiai Csapat logójának kizárólagos jogtulajdonosaként ezek használatára is adhat engedélyt.
„A MOB az olimpiai mozgalom érdekében védi az olimpiai jelképeket, szimbólumokat. A cél az olimpia eszmeiségének megőrzése, az eredetiség, a megkülönböztetés és a szurkolók, vásárlók hiteles tájékoztatása” – mondja a MOB jogásza, hozzátéve, hogy a védjegynek a minőség jelzésében is van szerepe. Mint mondja, az olimpia szó az Olimpiai Játékok hagyományaira, egyedülálló voltára tekintettel áll védelem alatt.
A jogsértésekre vonatkozóan dr. Vaska Ottilia elmondta, a MOB számos esetben tapasztalt már visszaéléseket korábban, különösen az ötkarika és az „olimpia” elnevezés használatával kapcsolatban.
„Leggyakrabban ajándéktárgyak, használati tárgyak, például bögrék, pólók, kabalafigurák, tollak, kulcstartók és hűtőmágnesek felületén jelennek meg jogosulatlanul az olimpiai védjegyek, de előfordul, hogy az olimpiai ötkarikát más színnel vagy kicsit módosított formában próbálják meg engedély nélkül felhasználni” – ismerteti a helyzetet a szakértő.
Az olimpiai jelképekkel való visszaélés a magyar törvények értelmében védjegybitorlásnak, és így törvénysértésnek minősül. Ilyen esetekben a védjegyjogosult, a NOB, illetve a felhatalmazás alapján hazánkban a MOB is eljárást indíthat. Ennek során bírósági úton követelheti a védjegybitorlás abbahagyását és a bitorló eltiltását a további jogsértéstől, a védjegybitorlással elért gazdagodás visszatérítését, valamint a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítést.

Becsült olvasási idő: 2 perc
Amit az olimpiai jelképek védelméről tudni kell
Az olimpiai mozgalom leghíresebb jelképe az egymásba fonódó öt színes karika. Kevesen tudják azonban, hogy az olimpia vagy hogy az aktuális sporteseményt említsük, a London 2012 kifejezések is védettek. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület kérdésére dr. Vaska Ottilia, a Magyar Olimpiai Bizottság jogásza adott tájékoztatást az olimpiai védjegyekről.
