Az elmúlt két év rávilágított, hogy sok vállalkozás esetében az informatikai fejlesztések jelölik ki a fejlődés útját, hiszen ezek a technológiai megoldások választ adnak nemcsak a Covidaktuális kihívásaira, de az attól függetlenül is jelen lévő munkaerőhiány egyre sürgetőbb problémáira is.
Az integrált informatikai megoldások egyik legnagyobb hazai szállítója, a Szintézis Zrt. is nehéz évre készült 2020 elején, ám végül a bevételeik cégcsoport szinten meghaladták az ötmilliárd forintos álomhatárt. A kereskedelmi rendszereket, önkiszolgáló pénztárgépeket, PRICER elektronikus polccímkéket, vállalatirányítási rendszereket és komplex vállalati IT megoldásokat szállító cég több mint 250 kollégával szolgálta ki a megnövekedett megbízói igényeket Magyarországon, Romániában és Szlovákiában.
A cégcsoport hazai központja önállóan is több mint hárommilliárd forintos bevételt realizált, ezzel párhuzamosan a romániai és szlovákiai leányvállalat együttesen közel400 millió forintnak megfelelő üzletet bonyolított. Az amerikai piacra egyedi fejlesztéseket és informatikai tanácsadást nyújtó Szintézis-Net Kft. pedig ezeken felül több mint 1,7 milliárd forintos bevételre tett szert, így elérve csoportszinten az 5,150 milliárd forintos árbevételt.

Szabó Dávid, a Szintézis vezérigazgatója elmondta, hogy magas bevételeiket a piaci kereslet ugrásszerű növekedése tette lehetővé, ugyanakkor kimagasló üzleti eredményüket annak is köszönhetik, hogy felkészülten álltak a kihívások elé, több, a pandémia kihívásaira választ adó fejlesztésük bizonyult piacképesnek, és nem utolsó sorban költségeket optimalizáltak és hatékonyságot növeltek minden szinten.
Az újítási kedv több ágazatra is igaz volt, élelmiszerláncok, háztartási elektronikát kínáló üzletek, számos patika és ipari gyártócégek is azok között az elégedett ügyfelek között van, akik informatikai újítással reagáltak a megváltozott piaci körülményekre.
„2021-ben is erős évre számítunk, hiszen egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy informatikai fejlesztéssel rengeteg energiát és költséget takaríthatnak meg, ami már rövidtávon is képes növelni az eredményességüket. A Szintézis csapata továbbra is egy kézben tartott, teljes körű háttértámogatással áll megbízói rendelkezésére.” - összegzett Szabó Dávid. (x)

