Sokszor hallani különböző, ízelemzéshez kifejlesztett „elektromos nyelvekről”, amelyek küllemre radikálisan eltérnek az emberi szájban található, hús-vér modelltől. Leeds-i és Edinburgh-i tudósok nemrég létrehoztak egy másolatot, amely szintén nem igazán hasonlít hozzá, viszont a testrész egyéb funkcióinak vizsgálatára fölöttébb alkalmas is lehet.
A kutatás keretében először 15 önkéntes felnőtt nyelvéről szilikonlenyomatot vettek a tudósok. Ezt követően 3D-szkennerrel digitális térbeli modellt készítettek a mintáról. Ezen a virtuális másolaton már könnyebben tudták tanulmányozni az emberi nyelven elszórt, papilla* nevű szemölcsök méreteit és eloszlását. A tudósok a számítógépes modellt ezt követően egy kézzel fogható példányban kinyomtatták, és ebből a formából, szilikonból öntötték ki a biomimetikus nyelvet. Az utánzat különlegessége, hogy az emberi nyelvéhez hasonló lágyságot és „nedvesíthetőséget" tud felmutatni.
A remények szerint, további tökéletesítgetések után a technológiával később objektívakban lehet majd az újonnan kifejlesztett élelmiszerek „fogyasztáskori érzetét” megvizsgálni, illetve a termékek állaga alapján könnyebb lesz kiszűrni a hamisított élelmiszereket.
*A papillákat sokan az ízlelőbimbók szinonimájaként szokták emlegetni, pedig közülük csak néhány darab tartalmaz receptorokat is. Ezzel szemben mindegyikükről elmondható, hogy az étel szájon belüli mozgatásához nagy részt ők biztosítják a súrlódást, illetve a nyál optimális szétterítésében és a nyelésben is hathatós segítséget nyújtanak.

